Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Többen is találtak egy különös kódot a nemrégiben megjelent Dead Island-ben, amely először döbbenetet, majd kisebb felháborodást váltott ki a közönségből. Egy ideig fogalmuk sem volt, milyen indíttatásból került a játékba egy olyan kódsor, amely egy "Feminist Whore" (feminista k*rva) nevezetű skillre óhajt utalni, tehát nem maradt más, mint a szexista jelzővel való hajigálás. A Techland azonban hivatalosan is a bocsánatunkért esedezik, mondván: ez egy belső poén, és senkit sem kívántak megsérteni vele.
„Megtudtuk, hogy a Dead Island egyik hátramaradt debug fájlja tartalmaz egy nem éppen helyénvaló belső scriptet, amely az egyik karakter készségét nevezi meg. Ez megbocsáthatatlan módon elkerülte a figyelmünket, és a játékkal együtt kiadásra került” – áll a nyilatkozatban.
„A kérdéses sort egyik programozónk pusztán egy személyes poénnak szánta. A skill valójában egy teljesen más in-game nevet visel, és a script hivatkozása is megváltozott. Ami hátramaradt az nem más, mint egy eldugott hibakeresési funkció maradványa. Ez csak egy magyarázat, és semmiképp sem mentség.”
A Techland-et olyannyira megérintette az eset, hogy a hibát ellensúlyozandó, rögvest bejelentett egy DLC-t, ami várhatóan szeptember vége felé bukkan majd fel.
totyak
14 éve, 4 hónapja és 1 heteVan gond bőven a játék körül.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 1 heteAzért remélem ennél nagyobb gond nincs vele. Hétfön veszem meg…
gymtonic74
14 éve, 4 hónapja és 1 heteEgy olyan jatekban, ahol valamikor tisztes polgari eletet elo benszulotteket kell, halomra meszarolni. Meg ha most zombik is. Felvetodik bennem, bagoly mondja verebnek hogy nagy feju. Bele lehet kotni mindenbe. Csak akarat kell hozza. Pedig mar kezdtem orulni hogy valamilyen izgalmas bonusz feladat lesz, amit erdemes vegrehajtani.
gymtonic74
14 éve, 4 hónapja és 1 heteA moderator mindig resen van. Ja, hogy a gep vegzi. Csak a resbol ne legyen baj.
marco
14 éve, 4 hónapja és 1 heteA Nagy Testvér mindent lát!🙂