Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ebben a kicsivel több, mint öt perces összeállításban Chris Metzen-t láthatjátok, hallhatjátok, aki már nagy öregnek számít a Blizzard cégnél. Ott volt a kezdetektől, a Warcraft, a StarCraft és a Diablo megszületésekor. Most éppen a Diablo 3-on dolgozik, mint kreatív vezető. Ahogy az a videóban is elhangzik, Metzen-ék igyekeztek olyan sztorit kidolgozni a játékhoz, ami mély, magával ragad, mégis kedvez a pörgős játékmenetnek, hiszen ez nagyon fontos egy akció-RPG-nél (sőt, a műfaj ősének a folytatásáról beszélünk).
Azt is figyelembe veszik, hogy a fiatalabb játékosgenerációnak már nem feltétlenül ismerős a Diablo, úgy igyekeznek a sztorit alakítani, hogy az újoncok is hamar magukénak érezhessék a világot. Az alapkoncepció természetesen megmarad, de azért figyelnek arra, hogy a trendek változnak, manapság másképp kell elkészíteni egy ilyen játékot, mint 15 éve. Lessétek meg!
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 heteHiába, a nagy öregek… Kemény a pali!🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 heteAzért én örülnék neki ha a nagy elődök nyomdokait követné a game. Attól az ami.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 heteNagyon jól fog kinézni ez a játék!
shade
14 éve, 5 hónapja és 1 heteCsak már ezt is addig húzzák, a végén az emberek valami bazi nagy durranásra fognak számítani, aztán meg csalódniuk kell. Ugyanez a Duke Nukemnél is. Meg szerintem a Half-Life 2 Episode3 is oda jut.
hobbikocka
14 éve, 5 hónapja és 1 heteHát, tudtommal a Blizzard még nem igazán okozott nagy csalódást a rajongóknak. A StarCraft II-t is meddig húzták, mégis viszik, mint a cukrot.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 heteMINECRAFT sercerre jön valaki??? az enyémre?😎