Ugyanakkor ne hagyjuk figyelmen kívül azt a néhány évvel ezelőtt megesett történetet, amely szerint a Crytek felvásárolta a TimeSplitters-széria jogait. Más forrásokra hivatkozva ugyanis úgy értesültünk, hogy napokon belül bejelenthetik az imént említett sorozat legújabb epizódját, ami a Crytek számára valóban egy új cím lenne, a lövöldözős játék fogalma is stimmel, akárcsak a PC, Xbox 360 és PlayStation 3 platformtriumvirátus. Természetesen konkrét válaszokat majd csak akkor kaphatunk, amikor végre hivatalosan is bejelentett valamit a csapat, addig a fenti információkat csak pletykának vegyétek.