– Elképesztő, hogy az európaiak nem képesek megjegyezni e kitűnő ital nevét – futott át Kazuma agyán. Helyette csak szakét emlegetnek, ami gyakorlatilag a szeszes italok összefoglaló neve. Mindez azonban csak egy pillanatra kötötte le figyelmét, majd gondolati visszatértek az ünnepélyes pillanathoz. A férfi közben magabiztos kézzel italt töltött a poharakba. Sajátját színültig öntötte, míg Kazuma poharába csupán egy csepp került. És ez így volt rendjén, hiszen a beavatási szertartásnak évszázadokra visszanyúló hagyománya volt.

A két férfi megragadta a poharat és jelentőségteljes pillantást váltott. Most már egy Oyabun és egy Kobun nézett egymásra: egy apa és egy gyermek. Egy főnök és egy beosztott. Egy mester és egy tanítvány. Kazuma tekintete tiszteletről és határtalan lelkesedésről árulkodott. Elszántan készült új életére és biztos volt benne, hogy a rangot és hírnevet jelképező ital mennyisége idővel egyre több és több lesz poharában. Egyenesen az idősebb férfi szemébe nézett, aki egyszerre mutatott szigort, bölcsességet és atyai gondoskodást. Egy pillanattal később felhajtották az italt, majd kicserélték egymással a szakés poharakat. A szertartás véget ért és Kazuma Kiryu teljes jogú tagjává vált a szervezetnek, amit a világon mindenhol úgy ismernek: Yakuza.
Főhősünk nem vallott szégyent. Karrierjét ugyan nem a szeretetszolgálatokra jellemző karitatív tevékenységek jellemezték és non-profit szervezetek életmódprogramjában sem vett részt soha. Ezekre nem is volt szüksége, hiszen Király Kázmér nem vágyott a Nobel békedíjra. (Nem tudok japánul, csak a Kazuma Kiryu hangzása után neveztem el így.) Szóval Kázmérnak a tisztelet és az elismerés volt inkább fontos, amelyek eléréséhez mindent elkövetett. Életútját mindazok figyelemmel kísérhették, akik szorgalmasan végigjátszották a Yakuza sorozat eddig megjelent részeit. A játékos társadalom 2006-ban ismerkedhetett meg vele, hogy aztán további két folytatáson keresztül simára egyengesse életútját és rosszakarói arcfelépítését. Kazumával természetesen a nemrég megjelent negyedik epizódban is találkozhatunk, ám a fejlesztők megleptek minket új karakterekkel is. Talán arra gondoltak, hogy minden eddig megjelent rész tiszteletére kapunk egy-egy szereplőt, mert a 4. számú folytatásban négy hős bőrébe bújhatunk. Még szerencse, hogy a játék nem egy latin-amerikai szappanoperát dolgoz fel, mert akkor egy hasonló meglepetéshez várnunk kellett volna a 143. részig, ráadásul valaki tuti gyermeket várna.
A Yakuza sok párhuzamot mutat az úgynevezett sandbox játékokkal, azaz egy viszonylag nyitott városban kell kisebb-nagyobb feladatokat végrehajtanunk. Ahogy azt már megszokhattuk, vannak vezérmissziók, amelyek a cselekményt viszik előre, de számos mellékküldetést is végrehajthatunk a saját szórakozásunkra. Nyilván most sokan azt gondolják, hogy akkor ez nagyvonalakban olyan, mint a GTA, csak japán. Nekik elárulom, hogy a játék nagyvonalakban olyan, mint a GTA, csak japán. Na jó, azért persze vannak különbségek. Amennyiben egyetlen mondatban kellene összefoglalnom a játékot, így jellemezném: egy szabadon bejárható városban rosszalkodhatunk, amelyben autólopás helyett inkább verekedni és harcolni kell. Szerencsére egyetlen mondatnál sokkal több áll a rendelkezésemre, és a dicsérő szavakra a játék hosszát nézve szükség is van. Elképesztően sok feladat és rengeteg minijáték vár ránk, amelyek alapján bátran használhatom a jelzőt: tartalmas!
A helyszín ezúttal is Kamurocho. Ebben a városban kell a szövevényes kapcsolatok, árulások és fondorlatos cselszövések útvesztőjében eligazodnunk. Ahogy azt már említettem, nem Kazuma Kiryu az egyetlen szereplőnk, sőt vele csak a végkifejlet során találkozunk. Előtte azonban vár ránk három másik fejezet, amelyek mindegyikében más hőssel tevékenykedünk. Ezek a történetek látszólag teljesen függetlenek egymástól, ám végül természetesen összeáll a teljes kép. A játék végét azonban csak azok ismerhetik meg, akik felkészültek egy kissé vontatott, lassan kibontakozó cselekményre. A Yakuza 4 ugyanis elképesztő mennyiségű átvezető mozival kedveskedik, de sajnos ez a játékélmény rovására megy. Természetesen szeretem én is a remek sztorikat, ám itt megfordul a helyzet. Nem átvezető videókat látunk egy játékban, hanem inkább néha játszhatunk egy filmmel. Ráadásul nincs angol szinkron, hanem minden japánul megy, felirattal. Sokan ezt biztosan kedvelik, mondván így igazán eredeti a hangulat, én személy szerint fárasztónak és idegesítőnek találtam. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor odavoltam egy művészfilmekért rajongó lányért, és képes voltam beülni vele egy 3 órás fekete-fehér ukrán mozira. Összejöttünk, de nem biztos, hogy megérte…
Amennyiben elfogadjuk, hogy a cselekmény nagyon lassan indul be és keresztülrágjuk magunkat a rendkívül hosszú dialógusokon, akkor azért egy remek kis szórakozás vár ránk. A játékba Shun Akiyama vezet be minket. Foglalkozására nézve milliomos és uzsorás. E kombináció mögött ritkán sejtünk tisztességes mintapolgárt. Shun sem egy szent ember, de nem is egy elvetemült bűnöző. Pénzét nem csupán saját vagyona gyarapítására használja, hanem valóban segíteni kíván a bajba jutott embereken. Különös filozófiája egyszerű elv alapján működik: annak ad kölcsön, akiben látja a tenni akarást és az elszántságot. Így adósai általában nem süllyednek mélyebbre, hanem rendszerint kikerülnek a gödörből.

A következő felvonásban egy börtönben élő ember hétköznapjaiba csöppenünk. Taiga Saejimát irányítva csak az ilyen helyzetben megszokott apóságok várnak. A szeretett fegyintézet idő előtti elhagyása, veszett menekülés a ránk vadászó riválisok és rendőrök elől, kisebb nézeteltérések, nagyobb pofonok és óriási problémák. Szinte hihetetlen, hogy emberünknek mindezek mellett még marad ideje egy harcművészeti iskola terelgetéséhez is. Érdekes módon a fegyencet éppen egy rendőr követi a játékban. Masayoshi Tanimura egy közhelyes rendőrhöz méltóan nyomozgat, zsarolgat, megfigyelget és néha verekedik is. Igazolványa révén olyan helyekre is eljuthatunk vele, ahova a többi szereplővel nem volt esélyünk. Végül feltűnik Kázmér is, hogy egy meglepő és fordulatos végkifejlet során minden a helyére kerüljön.
Szereplőinknek természetesen eltérő harci stílusuk van. Mindegyikük másban erős, és tudásukat, mozdulataikat a játék során egyre magasabb szintre fejleszthetjük. A játék akciórészének sava-borsát adó utcai bunyók szerencsére sokat fejlődtek az előző részekhez képest. Javult a kezelhetőség, jobban uralhatjuk karakterünket. Lehetőségünk van Heat támadásokra is, amelyek a megfelelő mutató feltöltése után egyetlen gombnyomással elővarázsolhatók. Használhatunk fegyvereket is. A különféle harci eszközök az utcán található alkatrészekből rakhatók össze, vagy fejleszthetők, de szert tehetünk rájuk a játékban fellelhető boltokban is.
Hőseink különböző személyisége az életmódjukat is meghatározza. Minden főszereplő másképp próbál boldogulni, nekünk csak fel kell ismerni a lehetőségeket. Amennyiben valóban elmerülünk a játékban, felfedezhetjük annak elképesztő mélységét. Akiyamával például odaadó konzumlányokat faraghatunk az arra érdemes hölgyekből, amely jövedelmező befektetésnek bizonyul, amióta világ a világ. Felkereshetünk játéktermeket is, hogy próbára tegyük szerencsénket, vagy pingpongozhatunk, sőt, még a SEGA korai videojátékaival is agyonüthetjük az időt. Taiga Saejima harcművészeti iskolája is hasznosnak bizonyulhat, hiszen az ott képzett harcosokat benevezhetjük különböző viadalokra. A különböző értékmegőrzők kulcsainak megszerzésétől kezdve, kameránkkal felvett jelenetekből megtanulható kombókon át egészen a horgászásig elképesztő a lehetőségek száma. Lehetetlen mindent felsorolni. Nem véletlen, hogy a Yakuza 4 minimum 30 órás játékidőt ígér.
A játékot nem feltétlenül a grafikája miatt fogjuk szeretni. A fejlesztőknek persze nincs miért szégyenkeznie, hiszen egy nagy területtel rendelkező, nyitott várost prezentálnak részünkre, meglehetős változatossággal. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az adott kategóriában láthattunk már ennél sokkal szebbet is. Arra mindenképpen alkalmas a vizuális megvalósítás, hogy hangulatos hátteret teremtsen Kamurocho alvilágához. Kissé lassú tempója és a Révai Nagy Lexikont megszégyenítő tartalma, valamint a japán szinkron miatt nem ajánlom a játékot a pörgős, egyszerűen követhető és könnyen emészthető stuffok rajongóinak. Amennyiben azonban még annál is jobban szeretnéd megismerni a Yakuzák életét, mint amennyit a játék adhat, akkor egy elszánt családtaghoz méltón ideje tetováltatni a felsőtestedet. De szigorúan az élesített bambusszal és tűvel felvitt kézi tetoválást válaszd, amely komoly türelmet és hosszú időt kíván. Épp úgy, mint a Yakuza 4.