Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A PSN körüli problémák kapcsán természetesen a játékosokat szokás emlegetni, mint az ügy első számú veszteseit, de nem csak nekik és a Sony-nak jelent gondot a dolog. A Capcom például, Christian Svensson alelnök blogbejegyzése alapján akár hét számjegyű veszteséget is elkönyvelhet a közeljövőben. "Több ok miatt is frusztrál ez a dolog - írja Svensson - fogyasztóként én is játszom online a PS3-on, amit most nem tehetek meg, és még a személyes adataim is veszélybe kerültek.
Ezen kívül szeretnék vásárolni a PlayStation boltból és most az sem működik. Másrészt mint cégvezető elmondhatom, hogy a leállás több százezer, akár több millió dollárunkba is kerül. Ezeket a bevételeket fordítanánk arra, hogy újabb játékokat készíthessünk.”
A Capcom bevételeit egyaránt rosszul érinti az online játékeladásokban és a kiegészítők értékesítésében történő kiesés. Játékaik közül nem lehet most megvásárolni pl. a Bionic Commando Rearmed 2-t. DLC-k közül pedig többek között a Marvel vs Capcom 3 és a Dead Rising 2 kiegészítéseit.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteÉrthető volt a problémájuk, csak hiába sírtak, mert nem volt megoldás. Ha ekkora nagy érvágás volt, akkor mért nem egyezkedtek a Sony-val. Nem mint ha lett volna eredménye, mert a Sony sem volt hibás a dologban.