A két különböző „Spider-Man éra” rendhagyó, sőt, egyenesen szenzációs alapjául szolgálna egy olyan online kooperatív módnak, amiben a jelen és a jövő két elszánt hálószövögetője összefogna, hogy együttes erővel hárítsák el a különféle akadályokat, no meg pofozzák a gazfickókat; ám lelkesedésünket még annak kiteljesedése előtt sikeresen letörte a társproducer, Dennis Bernardo, aki rámutatott arra, hogy egy ilyetén játékmód elkerülhetetlenül két külön sarokba szorítaná a játékosokat:

„Mi csakis az egyjátékos módra szerettünk volna koncentrálni, azt akartuk, hogy mindenki részese legyen mindkét történetnek, és erre csakis a single player volt alkalmas.” – Bernardo ugyanakkor tisztában van vele, hogy más fejlesztők már kísérleteztek az efféle időutazásokkal, ám úgy véli, az Edge of Time ezt tovább fejlesztené: – Ezt az időutazós felvetést, ezt az ok-okozati játékmenetet már más játékok is elsütötték, de soha nem sikerült olyan mélységeket elérniük ezzel, mint amilyeneket mi szeretnénk.”

„Amit cselekszünk az egyik világban, hatással van a másikra, és ezt valós időben láthatod kép-a-képben” – mondta. – „Amikor küzdesz ezzel a robottal, és egyes részeit darabokra kell szedned – a bal also sarokban láthatod a 2099-es Spider-Mant, miként bajlódik, és ahogy ízeire szeded a gépet, a jövőben kezd eltűnni, a darabok leesnek. Tényleg jelen lesz ez a kölcsönhatás.”

Nos, az igazat megvallva, ez valóban ígéretesnek hangzik, bár továbbra is megoszlanak a vélemények a multiplayer co-op terén. Ti mit gondoltok?