Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Óriási bejelentéssel szolgált a mai nap reggelén az űrharcokat kedvelő játékosoknak az Egosoft, valamint a Deep Silver csapata, akik közös erővel leleplezték az X Rebirth címre keresztelt alkotást, ami nem csalás és nem ámítás, az X Univerzum egy legújabb darabja lesz. A rövidke nyilatkozatban a fejlesztők rögtön azzal kezdték mondandójukat, hogy a díjnyertes űrjátékban minden olyan elem megtalálható lesz, amelyek miatt a korábbi epizódokat szerették a fanatikusok, csak éppen radikálisan módosítottak a küllemen.
A programozók már a játék címével is szeretnék jelezni, hogy az X-sorozat egy új kezdetét jelenti majd az X Rebirth, amely a régi arcoknak éppen úgy szerethető lesz, mint a jövőbeli űrharcosoknak, akik korábban nem ismerték az X Univerzum alapján készült alkotásokat. A harcok mellett az illetékesek természetesen újfent komoly teret engednek a kereskedelemnek is, összetettségben tehát egyáltalán nem lesz hiány, így fogunk majd számtalan, hónapokra elegendő játékidőt beleölni az X Rebirth-be is, amely kizárólag PC-re érkezik, valamikor az év végén.
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 napjaJónak tűnik, remélem hamarosan lesz több konkrétum is.
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 4 hetex univerzuuum? sose hallottam.😮