Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Óriási örömhírünk van a Nintendo DS-sel rendelkező szerepjáték fanatikusoknak, a Namco Bandai ugyanis bejelentette, hogy az általuk elkészített fantasy RPG-t, avagy a Solatorobo: Red the Hunter-t nem más, mint a Nintendo fogja megjelentetni az öreg kontinensen. A japán óriás már nem első ízben segíti ki a Namco Bandai brigádját ilyen téren, ami számunkra csak és kizárólag jó hír lehet, hiszen így még a kockázatosabb címek is eljuthatnak a régiónkba.
A játék megjelenésére egyébiránt valamikor az év végén számíthatunk, pontos időpontot még nem közölt velünk a Nintendo, mindenesetre Japánban már fél évvel ezelőtt megjelent a program, a csúszás tehát tetemesnek lesz nevezhető. Az alkotás betöltésével egyébiránt egy olyan fantáziavilágba csöppenhetünk, amelyben egy antropomorf kutyát irányíthatunk, aki a Red Savarin névre hallgat. Ő lesz az univerzum hőse, akinek az oldalán segítenünk kell Shepherd Republic problémáin, így többek között elpusztítani az óriási robotokat, valamint egyéb ellenfeleket.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteVégül is mindkét brigád Japán, simán érthető volt, hogy ezt a megoldást választották.