Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyelőre semmiféle hivatalos közleményt nem adott ki az Electronic Arts brigádja azokkal a pletykákkal kapcsolatban, amelyek azt kívánják hangsúlyozni, hogy a Darkspore címre keresztelt akció-RPG nem érkezik meg a korábban kijelölt időpontban, így tehát nem a hónap végén, hanem csak valamikor május magasságában. Minderről többek között a Gamestop és az Amazon internetes áruházak értesítettek minket, valamint a Steam is. Az első delikvens május 3-ra, míg a második május 31-re várja a programot, a Valve digitális disztribúciója azonban megelégedett a hónap megjelölésével.
Hangsúlyoznánk, az Electronic Arts egyelőre nem erősítette meg a csúszást, így egyelőre ne vegyük száz százalékig biztosra az elhangzottakat, és természetesen okokat, valamint indokokat se várjunk. A céghez megindult több elektronikus levél is, amelyekben az esetről kérdezik a csapatot, tehát hamarosan hivatalos közlemény is várható a témában, amely megerősíti vagy megcáfolja a fentieket, így megtudjuk majd, hogy megérkezhet-e március 29-én a Darkspore, avagy valóban májusra csúszott a megjelenés.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 5 napjaMájus? Nemár!🙁
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 5 napjaManapság mi jelenik meg időben? Meg sem lepődök ezen.