A Kaos szerint valóban szükség volt erre, hogy a játék hűen adhassa át nekünk a „leigázott Amerika” képét. Ugyanakkor David Votypka, a stúdió vezérigazgatója elismeri, elsőre maga sem volt teljesen biztos a jelenetben, s hogy eredetileg teljesen másképp képzelték el azt.
„Az igazat megvallva, a szülők és a gyermek buszos jelenete első nekifutásra nekem is kemény volt” – mondta.
„Az eredeti ötlet szerint a gyermek csupán az utcasarkon sírt volna magányosan, ami szerintem éppoly megható lett volna. Csupán a későbbiekben, a forgatása során vetődött fel a jelenlegi jelenet gondolata. Elkészítették, behozták és megmutatták nekem, én pedig valahogy úgy reagáltam, hogy ‘Hát, nem is tudom’. De végül beletettük a játékba, és vitathatatlanul rendkívül meghatóra sikeredett, s rádöbbentem, ha túlontúl félénkek vagyunk, akkor alighanem képtelenek lettünk volna megfelelően ábrázolni a megszállás fő célját és a dolgokat, amik e során történnek.”
„Ez az ok, amiért nem igen nyirbáltuk meg az ütős részeket. Nem a sokkolás céljait szolgálják; pusztán azért raktuk a játékba azokat, mivel a célunk egy leigázott Amerika szemléltetése volt. Képtelenek voltunk NEM belerakni.”
Megjelenés: március 18.
Platformok: PC, PlayStation 3, Xbox 360, OnLive.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Homefront-ban található egy olyan nyitó jelenet, melynek egy részlete temérdek vitát megért már, s sokan kérdőjelezik meg annak szükségességét. A szóban forgó jelenetben egy kisfiú szemtanúja lesz saját szülei halálának. Egyesek véleménye szerint ez "túl kemény a képernyőre", mások azt mondják, igen, szükség van erre, hisz valamilyen úton-módon érzékeltetni kell az alternatív jövő szörnyűséges körülményeit. A játék fejlesztőcsapata, a Kaos Studios elárulta, nem a tömegek sokkolását szolgálja megrázó videó részlet: "Képtelenek voltunk NEM belerakni" - állítják.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 2 heteKell bele ez a jelenet. Pont.
totyak
14 éve, 10 hónapja és 2 heteNEm kell ezen gondolkodni. Akinek nem tetszik, majd átugorja vagy nem játszik a játékkal.
ryosan
14 éve, 10 hónapja és 2 heteNem ettől szar a világ sajnos,tehát egy kis sokk nem árt.