Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Úgy tűnik, hogy a Valve által fejlesztett Left 4 Dead-sorozattal életre hívott zombis őrület korántsem hagy majd alább a jövőben, néhány órával ezelőtt ugyanis megerősítést nyert az a korábbi pletyka, miszerint a Telltale srácai egy The Walking Dead adaptáción dolgoznak serényen. Így tehát egy újabb érdekes projekt írható fel számlájukra, lévén a Back to the Future-t még sikeresen megemésztettük, a Jurassic Park adaptálást viszont még mindig nem, ehhez pedig a The Walking Dead plusz adalékként társul.
Merthogy a Telltale brigádja kalandjátékokban utazik, és biztosan nem fognak egy hátsónézetes akciót készíteni még egy ilyen alapkoncepció ellenére sem. Nyugis, fejtörőkkel színesített kalandként pedig csak nehezen tudunk tekinteni egy zombis alkotásra, de mivel a srácok eddig ritkán nyúltak mellé, őszintén bízunk abban, hogy képesek lesznek jól megoldani a problémát. Természetesen a megerősítés mellett konkrét információk nem hangzottak el a készülő alkotásról, csak annyi, hogy még idén év végén elkészül, ráadásul PC mellett Mac-re, és az összes létező konzolra is.
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 napjahát érdekesnek hangzik…