Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PC-re és Xbox 360-ra már tegnap, PlayStation 3-ra pedig a mai nap reggelén látott napvilágot a tavalyi esztendő legjobb második világháborús stratégiájaként számon tartott R.U.S.E. legújabb DLC csomagja, jelentette mindezt számunkra a UbiSoft brigádja. Az Eugen Systems által fejlesztett RTS bővítményének legkomolyabb újdonsága, hogy játszható félként megjelentek a harakiri nagymesterei, avagy a Japán frakció, akik nem csak a valóságban, most is nagy fejtörést okoznak majd katonáinknak.
Az új náció játszható félként is megjelenik, tehát akár magunk is irányításunk alá vehetjük ezt a haderőt, ám ennyiben nem merült ki a Rising Sun DLC felhozatala, hiszen 28 vadonatúj egység és gyárépület, valamint három friss térkép – Gold for the Brave, Ostfriesland és For Honour – is a tartalmat képezi. A bővítmény sajnos nem ingyenes, verziótól függően 800 MS pontot, vagy annak megfelelő eurót kell fizetnünk azért, hogy hozzájuthassunk az expanzióhoz. A sok újdonság miatt ennyit igazán megér…
aidonassassin
14 éve, 7 hónapja és 2 heteJaj erről már hallottam 🙂