Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb nótákkal bővül hamarosan a Rock Band Network kínálata, a különbség csak annyi, hogy ezúttal nem valóban létező zenekarok egy-egy dala válik majd letölthetővé a rendszerről, hanem éppen ellenkezőleg, egy játék muzsikáit fogják feltenni a szolgáltatásra. Történetesen a Super Meat Boy-ról beszélünk, amelynek a muzikális tartalmáért nem más, mint Danny Baranowsky volt a felelős, aki a lehetőség felbukkanását követően azonnal elkezdte átdolgozni, átmixelni a jól ismert dallamokat.
Erre azért volt szükség, hogy a fanatikusoknak ne legyen túl könnyű dolguk a játék során. A Rock Band Network-re egyébiránt a The Battle of Lil’ Slugger, a Can o’ Salt és a Betus Blues kerülnek majd fel, őket lehet megvásárolni, és elgitározni, esetleg eldobolni a Rock Band birtokolóinak. A nóták egyelőre még nem tudni, hogy mikor kerülnek fel a rendszerre, ugyanakkor feltételezzük, hogy valamikor a Rock Band Network 2.0 elindulását követően, amire február 15-én számíthatunk.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteEgy nótával rögtön két játékba is bekerül az illető, szépen összehozta.