Rod ugyanis elárulta a kíváncsi újságíróknak, hogy szerény véleménye szerint – és kiemelte, hogy ez az igazság – a PSP2 egy lényegesen erősebb hardver lesz, mint a PlayStation 3. Hogy a vezér honnan tett szert ezekre az információkra, természetesen nem osztotta meg a nagyvilággal, de mivel mégis egy neves fejlesztőcsapat főnökéről van szó, csak nem járatja le magát sületlenségekkel, így – annak ellenére, hogy a Sony még nem erősítette meg -, vegyük számításba a fent elhangzottakat, és várjuk türelmesen a PSP2 bejelentését, amely több forrás szerint is már itt van a kanyarban.