Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Metal Gear Solid franchise azon kevés videojáték-sorozatok egyike, amelyik képes időről-időre megújulni úgy, hogy mégis megmarad annak, aminek Kojima mester annak idején szánta. Bár a Rising alcímmel készülő legújabb tag némiképpen elfordul a lopakodós koncepciótól, a jövőben megszületendő Metal Gear Solid epizódok között biztosan lesz, amelyik újra a gyökerekhez kíván visszanyúlni. Bár egyelőre sajnos semmiféle konkrétum nem áll a rendelkezésünkre, az biztos, hogy valami már készülődik a Kojima Productions égisze alatt.
A csapat ugyanis Hideo Kojima játékguru vezetésével néhány új tagot keres, méghozzá természetesen nem egy vadonatúj Pokémon játékhoz, hanem a Metal Gear Solid jövőbeni – a hivatalos iromány szerint – következő generációs epizódjához. Bár egyelőre túl korai lenne bármit is mondani, a „következő generációs” kifejezésből mi arra következtetnénk, hogy a srácok alighanem a Metal Gear Solid 5. epizódjának munkálatain törik a fejüket, aminek valljuk be őszintén, már nagyon itt lenne az ideje. A hivatalos bejelentésig azonban – amely egyesek szerint az idei Tokyo Game Show-n lesz – várjunk türelemmel.
lacyboy
15 éve, 3 napja és 17 órájaVárós
vendeg
15 éve, 3 napja és 17 órájaJólenne nagyon. A 4-et már négyszer vittem végig.🙂
totyak
15 éve, 3 napja és 15 órájaJó kis lövölde játék. Szeretem az ilyeneket.
ajstyles
15 éve, 3 napja és 10 órájaja nem rossz elmegy🙂