Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Számtalan pletykát követően a Nintendo európai divíziója végre megerősítette a nagyvilág számára, hogy egészen pontosan mikorra is várható a Pokémon Black and White öreg kontinensre esedékes megjelenése, így megtudtuk, hogy a korábbi szóbeszédek között volt, amelyik ráhibázott a debütálás időpontjára, lévén március elején, két nappal az amerikai megjelenés előtt várható a mi régiónkban az alkotás premierje. Hogy egészen pontosak legyünk, március 4-én!
Minderről egyébiránt a VG247 munkatársai rántották le a leplet, akik szokásos pofátlan és rámenős módszereiket kihasználva addig ostromolták elektronikus leveleikkel a Nintendo-t, amíg azok végül ki nem küldték a megerősítést tartalmazó levelet, így derülhetett fény arra, hogy Európában március 4-én lát napvilágot a Nintendo DS egyik legjobb alkotása, amely Japánban elképesztő sikereket ért el már a megjelenést követő napokban. Van tehát elegendő okunk arra, hogy várjuk a március 4-re esedékes premiert.
totyak
15 éve, 6 napja és 5 órájaNaná, hogy Japánban sikere volt, hiszen ott imádják az ilyesfajta játékokat. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy Európa is annyira vevő rá. A Pokemon rajzfilmet szinte csak a kicsik nézik, azoknak meg úgy sincs konzoljuk.
ajstyles
15 éve, 4 napja és 22 órájaXd POKÉMON😄