Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo tulajdonképpen néhány héten belül útjára indítja majd a kézi konzolok világának megreformálójaként számon tartott 3DS konzolt, amelynek érdekessége - ha valaki még nem hallotta volna -, hogy mindenféle segédeszköz nélkül képes lesz megjeleníteni számunkra a három dimenziót. A forradalmi találmányra a világ fejlesztői azonnal rákaptak, köztük például az olyan kiadó nélküli csapatok is, mint a Renegade Kid, melynek vezetője, Jools Watsham szerint a jövőben ők is célba vehetik a platformot.
Jools ugyanis a csapat hivatalos blogján arról számolt be a nagyvilág számára, hogy egy vadonatúj projekten dolgoznak, amely a „Planet” munkacímet viseli, és komoly tárgyalások folynak vele kapcsolatban néhány nagyobb kiadóval, hogy a Nintendo érkező konzoljára fejleszthessék azt. Watsham szerint egy igazán jó játék készülődik műhelyükben, amely ízig-vérig ki tudná használni a 3DS képességeit. Ezzel természetesen nem lettünk okosabbak, de vegyük számításba, hogy már a Renegade Kid is célba vette a konzolt.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 hetePC-re is akad néhány játékuk, de tényleg inkább DS-re, 3DS-re fejlesztenek. Ezekre összesen vagy egy tucat játékot kiadtak és még jön is tőlük pár az idén is.