Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Amióta a boltok polcain hever a Microsoft forradalmi találmánya, avagy a Kinect, azóta lehet hallani, olvasni és látni olyan pletykákat, sőt, még videókat is, amelyek szerint a Kinect tökéletesen alkalmas arra, hogy PC-n is működjön. A Microsoft természetesen semmiféle konkrétumot nem mondott a témában, a pletykákat sem kommentálta, egy koreai fejlesztő, avagy a GamePrix azonban úgy nyilatkozott a minap az IncGamers stábjának, hogy a redmondi óriás azon töri a fejét, hogy PC-re is kihozza a Kinect-et.
A koreai cég mindezt hivatalos és biztos álláspontként tüntette fel, tehát érdemes nem félvállról venni az elhangzottakat, annak fényében pedig pláne nem, hogy állításuk szerint egy olyan MMO-val kísérleteznek már a háttérben, amely PC-s Kinect támogatással rendelkezik, és harcrendszere leginkább a Tekken-szériához hasonlítható. Mivel súlyos szavak ezek, ezért a Microsoft-nak hamarosan kommentálnia kell az elhangzottakat, máskülönben a hallgatás többet mondhat minden szónál.
marco
15 éve, 1 hónapja és 1 napjaA Kinect most is működik PC-n. Ubuntun simán fut, egyre jobban mélyednek el benne a népek.
Pl:
http😕/www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=fQ59dXOo63o#!
http😕/www.youtube.com/watch?v=ho6Yhz21BJI&feature=player_embedded
http😕/www.youtube.com/watch?v=3EeJCln5KYg&feature=related
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 napjade ez nem is windows!
maniac
15 éve, 1 hónapja és 1 napjaEz el is hangzik a hírben, a lényeg, hogy hivatalosan is piacra akarják dobni.
marco
15 éve, 1 hónapja és 1 napjaNem bizony!🙂 Ha neked a PC egyenlő a Windows-al, akkor nézz kicsit körül a számítástechnika világában!
„Csodát fogsz látni fiú!”😉
marco
15 éve, 1 hónapja és 1 napjaHa nekem írtad a hszt- Man, akkor a válaszom, tudom.🙂 Épp csak jelezni szerettem volna, hogy bizony, már megint sokkal előrébb jár a szabad szoftver, mint a gúzsba kötött win…
Egyébként win7-en is vannak tesztek:
http😕/www.youtube.com/watch?v=M-wLOfjVfVc
Azért látszik, milyen komoly lag van… Na én erről pofázok mindig…🙁
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 napjaTisztára mint a Különvélemény című filmben!😄
Nagyon király! Ez lesz az igazi felhasználási területe szerintem. Játékra ritka szar.
totyak
15 éve, 1 hónapja és 21 órájaTudtam én. Már akkor erre gondoltam, mikor megjelent az első videó, ahol valaki Kinect-et csatlakoztatott a gépére.