Ez még nem az igazi gyűjtői kiadás, csak egy néhány extrával felvértezett pakk, amelyben a játék korongja mellett megkapjuk a játszható The Hattori klánt, a Nagashino névre keresztelt történelmi küldetést, de online avatarunkhoz is feloldhatunk egy komplett páncélt, ha a fentiek nem lennének elegendők. Az igazi fanatikusoknak azonban feltehetően az utolsó kiadványra fáj a foguk, amely a Collector’s Edition, tehát a gyűjtői kiadás lesz. Ez kizárólag Európában fog megjelenni – köszönjük meg a Segának -, és egy csodaszép bambusznak kinéző műanyag dobozban lát napvilágot, benne egy Shogun 2 művészeti könyvvel, valamint egy Takeda Shingen figurával, aki a japán történelem egyik legjobb generálisa volt. Mindehhez pedig hozzávehetjük még a limitált kiadásnál felsorolt tartalmat is. Ezek tehát a Sega tervei, amelyek feltétel nélkül jól hangzanak, annak ellenére is, hogy árcédulát még nem akasztottak rájuk az illetékesek.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sega és a Creative Assembly kooperációjában készülő Total War: Shogun 2-ről a mai nap folyamán kiderült, hogy nem kevesebb, mint háromféle változatban fog a boltok polcaira kerülni, köztük egy olyan kiadásban is, ami csak és kizárólag Európában láthat napvilágot. A három verzió közül az egyik - feltehetően már kitaláltátok - a standard kiadvány, ami az alapjátékon kívül semmiféle extrát nem tartalmaz, csak a totális Shogun-hangulatot. Fellelhető lesz azonban a boltokban egy Total War: Shogun 2 - Limited Edition nevű csomag is.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteMajdnem minden játékból van manapság speciális kiadás, nem meglepő, hogy ebből is volt.