Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb kellemes hírrel örvendeztethetjük meg a Bloodline Champions matéria iránt érdeklődő felhasználókat, ugyanis a mai napon a Funcom kiadó "addig üssük a vasat amíg az meleg" szemléletű marketing stábjának mindenre elszánt tagjai ismét előrukkoltak, egy pörgős kedvcsináló rövidfilmmel, amelyben ezúttal a healer vérvonal legújabb üdvöskéjét, a Blood Priest kasztot mutatják be nekünk, földi halandóknak. Ezúttal sem lehet okunk a panaszra, mivel a derék narrátor úriember olyan részletesen, minden fontos momentumra kitérve meséli el, hogy miért is olyan remek karakter a trailer főszereplője, hogy az embernek máris kedve támad egy kis téli rumos tea melletti vérontásra.
A Blood Priest-ek ahhoz képest, hogy alapvetően healer-ek lennének, egy egészen érdekes hobbinak hódolnak, amely főként abból áll, hogy olyan bűbájos, tündéri átokkal és agyafúrt ármányokkal boldogítják jobb sorsra érdemes ellenségeiket, amelyekhez képest egy 3 perces menet Mike Tyson-nal egy laza kis sétagallopnak tűnhet. A csatamezőn az irányíthatóságuk és mozgékonyságuk ugyan nem túlságosan acélos, sőt mondhatni kissé gyatra, viszont ezeket a hiányosságaikat bőven ellensúlyozza a kiemelkedően magas életerejük és a parádésnak titulálható globális védelmi képességük.
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 5 napjaEgyre jobban tetszik ez a játék