Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Még meg sem jelent a World of Warcraft harmadik teljes értékű kiegészítőlemeze, de a Blizzard mégsem képes megnyugodni, a hétvégén lezajlott Blizzcon alatt ugyanis John Lagrave, a játék producerének szájából elhangzott egy olyan információ, miszerint elméleti síkon már a negyedik expanzió is tervben van a népszerű MMORPG-hez. Ha megvolt a kötelező hatásszünet, lévén te is úgy hitted, a Cataclym egy méltó lezárása lehetne a történetnek, akkor jól figyelj, hiszen John szerint minden eddigin túltesznek majd az új bővítménnyel.
A producer szerint ugyanis már annyira erős koncepciót alakítottak ki a készülő programhoz, hogy nem csak ő, hanem fejlesztőcsapata is lázba jött a felmerült ötletek kapcsán, sőt, az úriember nem volt rest még egy ízes káromkodással is összekötni mondókáját, szerinte ugyanis a következő World of Warcraft kiegészítő „kiba..ott jó lesz”. Ha ő így gondolja, akkor lelke rajta! Az interjút készítő újságírók egyébiránt rákérdeztek arra is, hogy a Blizzard meddig szándékozik még kiegészítőlemezekkel ellátni a játékot, amire John azt válaszolta, hogy egészen addig, amíg a gárda atyaúristene, avagy Mike Morhaime azt nem mondja, hogy elég. Tehát így állunk.
welar
15 éve, 2 hónapja és 3 heteÖrülök hogy visszatértek ahoz a tervhez hogy lesz még kiegészítő, csak jönne már meg a mostani! Remélem nyerek itt egy Béta kulcsot hogy kipróbálhassam 🙂 🙂 🙂
kallok
15 éve, 2 hónapja és 3 heteremélem én nyerem😄
totyak
15 éve, 2 hónapja és 3 heteAmíg az X millió rajongó hajlandó pénzt adni a kiegészítő lemezekért, addig én sem törném magamat, hogy egy nagyobb fába vágjam a fejszémet.