Ebben a némileg rendhagyó játékban mindenféle őrült külsővel megáldott gumi karkötőt kell összegyűjtenünk, hogy a kezdetben igencsak csekély kollekciónk folyamatosan gyarapodhasson. Ezeknek a mókás termékeknek a kiszabadítása azonban korántsem egyszerű és az sem mindegy, hogy milyen egyéb csoda kütyükre tettünk szert a korábbi szinteken, ugyanis később rá kell majd döbbennünk arra, hogy a komolyabb, sok pontot érő cuccok megszerzésére csak akkor van reális esélyünk, ha előzetesen bőségesen feltankoltunk az egyszerűbben begyűjthetőbbekből is. Természetesen minden egyes pálya dugig van mindenre elszánt galád ellenfelekkel, akik különféle fondorlatokkal próbálják meg szabotálni hős missziónkat. Ha már unjuk az egyjátékos üzemmódot és sikerül egy jobb sorsra érdemes ismerősünket, barátunkat valamilyen ürüggyel rávenni arra, hogy velünk tartson a gumi karkötő vadászaton, akkor akár egymás ellen is tesztelhetjük tudásunkat.