Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy friss videó látott napvilágot a tegnapi napon a Sony hordozható masinájának egyik legjobban várt videojátékáról, avagy a God of War: Ghost of Sparta-ról, aminek sikereit már akár most is elkönyvelhetjük, hiszen a népszerű franchise egy olyan mellékszálát göngyölíthetjük majd fel a programban, ami segít megérteni a már megjelent epizódok néhány homályos történeti szálát, de többek között például Kratos múltjáról is megtudhatunk ezt-azt. A friss videó azonban nem erről szól!
Az ugyanis a játékmenet kiválóságát kívánja prezentálni számunkra, méghozzá csupa in-game jelenetet segítségül hívva. A mozgókép alapján tisztán kivehető, hogy a koncepció semmit nem változott az évek alatt, Kratos még mindig ugyanolyan brutálisan zúz, mint korábban, kegyelmet egyáltalán nem ismer, és még a legnagyobb szörnyszülötteknek is kérdés nélkül nekimegy a győzelem reményében. A videó további érdekessége egyébként, hogy Kratos egy olyan legionárius öltözékben kaszabol nekünk egy sort, amilyent csak és kizárólag az előrendelők kapnak majd ajándékba. Ez természetesen még ne vegye el a kedvünket attól, hogy megtekintsük ezt a fenomenális mozgóképet. Íme:
shade
15 éve, 3 hónapja és 1 heteHú de várom, hú de várom! o.O
totyak
15 éve, 3 hónapja és 1 heteSzerintem nem akkora szám.