Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Activision és a brit Eutechnyx jóvoltából végre kaphatunk egy közel egy perc időtartamú kis kóstolót abból, hogy mire számíthatunk látványvilág és hangulat tekintetében a jövő év februárjában a boltok polcára kerülő NASCAR The Game 2011 című játékban. A videó alapján nyugodtan kijelenthető, hogy ez az alkotás kimondottan ütős darab lesz és valószínűleg nem csak kimondottan a technikai sportok szerelemeseit fogja szó szerint odaszögezni a képernyő elé. Már ebben a pár másodperces őrült száguldásban is érezhető az ilyen versenyekre jellemző adrenalintól dübörgő atmoszféra.
A két cég eredeti terveinek megfelelően a produktum kizárólag csak PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és Nintendo Wii-re készül, ezért mint korábban jó néhány komolyabb lélegzetvételű alkotásnál, úgy a NASCAR The Game 2011 esetében is hoppon maradnak a PC tulajdonosok. Arra a kérdésre, hogy miért bánik ilyen mostohán az Eutechnyx a személyi számítógéppel rendelkező felhasználókkal, Dave Thompson szűkszavúan csak annyit nyilatkozott, hogy annyira megnövelné a fejlesztés összköltségét a játék PC-s verziójának elkészítése, hogy azt nem lehetne a kereskedelmi forgalmazásból származó tiszta nyereséggel ellensúlyozni, ezért egész egyszerűen nem éri meg a cég számára a projekt ilyen irányú bővítése.
totyak
15 éve, 3 hónapja és 2 heteNem néz ki rosszul, de ez számomra nem sport és nem is játék.
skyman
15 éve, 3 hónapja és 2 heteÉn csipáztam a hasonlo játékokat, mármint az elödöket😄