Nem kicsit durva az a négy Xbox 360-al rendelkező fanatikus sem, akik egyedüliként a világon 23-szor élték át Shepard második kalandját, de az is kiderült, hogy a játékosok a soldier kasztot kedvelik mind közül a legjobban, és az engineer-t a legkevésbé. A leközölt információk szerint a fanatikusok mintegy ötven százaléka importálta mentéseit az első epizódból, legalább ennyien fejezték be a folytatást, és átlagosan 33 órába telt a játékosoknak, amíg teljes mértékben kijátszották a Mass Effect 2-t. A betöltők mintegy 80 százaléka élt az arc-kosztümizáció lehetőségével, és ugyanennyien férfi Sheparddal játszották végig a készterméket, míg 15 százalékuk átugrálta az átvezető animációkat. Hogy mindezek az adatok miért olyan szükségesek a BioWare számára? Mert saját bevallásuk szerint ezek alapján is formálják majd a már készülő harmadik részt!