Egyelőre természetesen csak találgatni tudunk a témában, hiszen a cég azon túl, hogy a fentiekkel felforralta az agyvizünket, semmiféle konkrétumot vagy más apróságot nem árult el számunkra, azonban külföldi kollégáink arra gyanakodnak, hogy legalább az egyik nagy bejelentés mögött biztosan a Mirror’s Edge folytatása áll majd. Szintén esély van rá, hogy Japánban kerüljön bemutatásra az Electronic Arts és a Suda51 kollaborációjában készülő akció-horror alkotás is, amiben segédkezet nyújt többek között a Silent Hill ex-producere, és egyelőre hét pecsétes titkok övezik készültét. Persze a fentiek olyannyira találgatások csupán, hogy akár a Battlefield harmadik epizódját, vagy éppen a The Sims-sorozat negyedik generációját is megemlíthettük volna, azonban felesleges spekulálások helyett várjunk inkább türelemmel, hiszen alig egy hónap, és indul az idei Tokyo Game Show, a fentiek értelmében sok-sok EA bejelentéssel.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár alig néhány napja zajlott le a gamescom 2010, valamint az E3 sem került még be teljes mértékben a hosszútávú memóriánkba, az Electronic Arts-nak azonban mégis úgy tűnik, hogy van még bejelenteni valója számunkra. A cég ugyanis hivatalosan megerősítette, hogy több videojáték leleplezésével is készülnek a Tokyo Game Show expóra, ami Japán legkomolyabb ilyen összejövetele lesz. A szeptember 16 és 19 között megrendezésre kerülő kiállításon az EA tehát minimum két alkotást leleplez majd. Hogy melyek lesznek ezek?
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 4 heteshow show hátán🙂
shade
15 éve, 4 hónapja és 4 heteRemélem lesz Mirror’s Edge 2 infó. 😄