Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár egyre több vád éri a fanatikusok részéről a játékfejlesztőket, miszerint a manapság készülő alkotások túlontúl könnyűek és egyszerűek, úgy tűnik még így is vannak olyan elbutult játékosok, akiknek ezek is bonyolultak, hiszen a Platinum Games is szükségszerűnek érezte, hogy az októberben debütáló Vanquish-hez egy extra könnyű nehézségi fokozatot készítsen. Shinji Mikami, a projekt igazgatója mutatta be a nagyközönség számára a Casual Auto módot, ami kísértetiesen hasonlít a Bayonetta esetében már megismert Easy Auto lehetőséggel.
Mikami szerint a Casual Auto nehézségi szint kiválasztásával tulajdonképpen semmi dolgunk nem lesz a játékban csak élvezni a látványos harcokat és a történetet, az automata célzórendszer, valamint a szinte végtelen életerő lehetővé teszi majd az egyszerű irányíthatóságot, tehát megyünk és lövünk, más dolgunk aligha akadna ennyi segítséggel. Persze ne aggódjanak azok sem, akiket a fenti néhány sor olvasása közben a hideg rázott, a hardcore játékosok ugyanis kapnak majd egy szuper nehéz fokozatot, a God Hard-ot, amit kiválasztva – csak egy végigjátszás után oldható fel ez a lehetőség – semmilyen segítségünk nem lesz, és maga Shinji úr is úgy nyilatkozott, hogy csak a mazochisták választják majd ezt az opciót. Erős a kísértés, nem igaz?
vendeg
15 éve, 2 hete és 3 napjaMenyi a gépigénye ? kérlek ha tudod ak ird a [email protected] 😉
vendeg
15 éve, 2 hete és 3 napjaKérlek