Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Operation Arrowhead teljes játéknak is betudható ArmA 2 kiegészítő után sem áll le a Bohemia Interactive brigádja a tavaly megjelent alkotás támogatásával, bejelentették ugyanis, hogy British Armed Forces címmel egy nagyobbacska DLC lát majd napvilágot a jövő hónapban, egészen pontosan augusztus 26-án. A kizárólag PC-re érkező bővítmény 9 eurós árcédulát kapott, ami elsőre ugyan soknak tűnik, de lássuk előbb a tartalmat, és csak utána ítélkezzünk, hiszen többek között egy komplett, új szóló kampány is kerül a DLC-be.
A rövid, de annál velősebb új történetben a brit haderőt vezethetjük majd győzelemre. Az ő megjelenésükkel természetesen számtalan új fegyver kerül a felhozatalba – L85A2 és L86A2 puskák, L110A1 gépfegyver, LRR és AW50 mesterlövészpuskák, N-LAW AT rakétaindító -, de új járművek – Jackal 2 MWMIK, modernizált FV510 Warrior -, és helikopterek – AH11 Wildcat (mindenre alkalmas), HC3 Merlin (szállító) – is színesítik majd az alapokat. Az elhangzottak pedig ráadásul csak a kiemelt dolgok, a háttérben számtalan apró módosítás és újdonság is életbe lép majd, így tehát érdemes lesz augusztus 26-án rávetni magunkat a British Armed Forces letölthető tartalomra.
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 1 heteaz arma 2-höz a d-day kiegészítő a legjobb 😄