Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnapi napon a világ Hitman fanatikusainak a szíve egyszerre dobbant meg, amikor előkerült a semmiből egy hivatalosnak tűnő koncepciós rajz, rajta a 47-es ügynök tar kopasz fejével, mellette pedig a Hitman logóval, illetve egy 2011-es dátummal. A hír érdekessége az volt, hogy a Great Graphics - akik a rajzot készítették -, jelenleg is a Square Enix brigádjával kooperálnak, méghozzá a Kane & Lynch 2 okán, így kézenfekvő lett volna, hogy egy esetleges új Hitman alkotással is párhuzamba hozhassuk őket.
Azonban a mai napra virradóra rossz hírt hozott az elektronikus posta, a VG247 brigádja ugyanis felkereste a Square Enix csapatát az esettel kapcsolatban, akik azonnal reagáltak is az ügyre, és elmondták, hogy a megjelent rajzoknak semmi közük egy új Hitman játékhoz, azok csak egy portfólió darabjai voltak, egy művész szimpla próbálkozásai, valamint érdeklődései az új stílusok iránt. Abszolút hihető, nem igaz? Jó kérdés, hogy vajon miért került le a Great Graphics honlapjáról a rajz, illetve hogyan sikerült ennyire pontosan lemintázni a jellegzetes Hitman logót, és mit kerestek a képen a fejlesztőcsapat és a kiadó jelzései? Ugye-ugye…
vopi
15 éve, 5 hónapja és 4 heteJön az, csak most kane and lynch van a terítéken. Majd utána úgyis bejelentik hamarosan.