Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A múlt hónapban megtartott E3 kiállítás alatt értesültünk arról, hogy pontosan mikor szeretne a boltok polcaira kerülni végre a Gran Turismo ötödik generációja, és a megjelenési dátum mellett tudomásunkra jutott még, hogy gyűjtői kiadásban is megjelenik a program. Akkor mindjárt be is mutatták számunkra ezt az exkluzív változatot, amihez többek között egy Nissan GT-R Spec modell, és egy nagy rakás extra jár majd, mintegy 100 dollár plusz kiadásért cserébe. A PlayStation India főnöke, Atindriya Bose szerint azonban kétféle gyűjtői változat közül válogathatunk majd.
Bose az IndianVideoGamer munkatársainak nyilatkozott minderről, ahol konkrétan elárulta, hogy a már ismert csomag mellett lesz egy brutálisabb pakk is a Gran Turismo 5-höz, ám annak pontos tartalmáról egyelőre nem osztott meg velünk részleteket. Utóbbi egyébiránt feltehetően tényleg egy durva kiadás lehet majd, ugyanis a francia Amazon beárazott egy ?édition ultime? elnevezésű gyűjtői csomagot, méghozzá az extrémen magas, 190 dolláros árkategóriába helyezve azt. Kíváncsian várjuk, hogy mit adnak ennyi pénzért. Talán egy Trabantot a játék mellé?
skyman
15 éve, 6 hónapja és 2 heteAZta neki:s hát az marha sok. Az tényleg simán kifut egy trabantot😄 méghozzá egy golfmotorosat😄
richie8
12 éve, 4 hónapja és 4 heteExkluzív, GT festésű trabantot a népnek! 😄
rdave
12 éve, 4 hónapja és 4 heteAz mekkora lenne már, azonnal vennék egy gyűjtőit. 😄
richie8
12 éve, 4 hónapja és 4 heteNem csak szerintem xD
richie8
12 éve, 4 hónapja és 4 heteNem csak te szerintem xD kimaradt egy szó, előre is bocsi marco 🙂