Az úriemberről érdemes tudni, hogy a múltban nem csak az ICE Engine megalkotásában vett részt, hanem még az Uncharted: Drake’s Fortune életútját is végigkövette, majd mielőtt csatlakozott volna a Rebellion csapatához – most következik az érdekesség – egy kizárólag PSP-re készülő akciójátékon dolgozott a Naughty Dog berkein belül. A cím nélküli rejtélyes projektről egyelőre nem is tudni többet, azonban ha visszaemlékezünk a brigád vezetőjének, Evan Wells-nek egyik tavalyi GDC-s nyilatkozatára, ahol arról beszélt egy interjúban, hogy szívesen látna PSP-n egy Uncharted epizódot, akkor erős a gyanúnk, illetve kiemelten reméljük, hogy erről van szó a háttérben. Ti mit szólnátok egy az E3 expón bejelentett PlayStation Portable-re készülő Uncharted-hez?
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha van játék, amiért érdemes elgondolkozni egy PlayStation 3 vásárlásán, akkor az Uncharted-sorozat mindenképpen olyan, és aki csak távolról ismeri a szériát, erre a kijelentésre még az is nagy mosollyal helyesel. Mivel az alkotás második epizódja lassan egy éve a boltokban pihen, lassan itt lenne az ideje egy folytatás bejelentésének, azonban nincs kizárva, hogy minderre egyelőre várnunk kell még, lévén a Naughty Dog egyik volt fejlesztője, bizonyos Ben Weston érdekes dolgokat tett közzé LinkedIn profilján.
shade
15 éve, 7 hónapja és 3 heteFúú!😄 Remélem lesz Uncharted psp-re! 😄 Vagy a simákat csinálnák meg psp-re. 😄 Na az nagyon komi lenne!😄
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 1 heteSzerintem is de ahogy az a játékoknál szokot lenni, vagy előte vagy közte vagy valamikor játszódik az átirat lehetetlen PS3-ról PSP-re. Példa a God Of War PSP.