Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard Entertainment még nem tette közzé hivatalosan a World of Warcraft Cataclysm című kiegészítőjének pontos megjelenési dátumát, idáig úgy tudtuk, hogy körülbelül 2010 év végére várható a kiadása. Elméletileg semmi sem igazolja ennek az állításnak az ellenkezőjét, hiszen a Friends & Family-Alpha verizót már üzembe helyezték a készítők. A Blizzard Entertainment főnöke, Frank Pearce azonban nem akarja megerősíteni azt a hírt, miszerint az új kiegészítő még idén kibocsájtásra kerül.
Egy interjú során megkérdezték Frank Pearce-t, hogy megjelenik -e év végén a matéria, azt válaszolta: „Remélem, hogy addigra befejeződnek a munkálatok, ha nem akkor nem látok esélyt rá, hogy még idén kiadassuk, úgyhogy abban az esetben várnia kell a felhasználóknak, amíg a fejlesztőcsapat be nem fejezi a végleges verziót. Úgy érzem, hogy még korai erről beszélni, minden esetre jól haladunk az alkotás fejlesztésével, reményeink szerint idén a World of Warcraft Cataclysm már a boltok polcaira kerül. Ugyanez a helyzet a Diablo 3-mal is, még nagyban folynak rajta a munkálatok, ezért egyelőre nem tudunk pontos megjelenési dátumot közzé tenni.” Egyedül a Starcraft 2 nevű szoftver kibocsájtási dátumát ismerjük, amely 2010. július 27-ére esik.
sphery
15 éve, 7 hónapja és 3 heteBLizzard minőségre megy, addig ülnek rajta, amíg közel tökéletes nem lesz.