Ezt rögtön cáfolja is a VG247 csapata, akik saját forrásaikra hivatkozva 99%-osan hiszik, hogy nem a közelgő expó lesz a nagy esemény elhozója, hanem sokkal inkább a gamescom vagy a TGS. Ugyanakkor egyes csatornák szerint néhány brit fejlesztő már hónapok óta programoz játékot erre a platformra. Magáról a hardverről annyit tudni jelenleg, hogy a cég két kamerával szereli fel, érintőképernyős megoldást alkalmaz majd, de megmaradnak a Sony masináinak jellegzetes gombjai is. Ha hihetünk a híreknek, akkor a gépezet egy igazán brutális erőforrást alkalmaz majd, ugyanis egy négymagos Cell processzor kerül beépítésre. Megjegyzésképpen: a PlayStation 3 fut nyolcmagos Cell CPU-val! A masina érkezésére a források 2010-et és 2011-et is emlegetnek – inkább utóbbit -, és szerintük a gépezet teljesen nélkülözni fogja a fizikai adathordozót, ami az UMD technológiai zsákutcája miatt érthető lépés. Mást egyelőre nem tudtunk meg a PSP2 gépezetről, de nagyon reméljük, hogy igazak a fenti állítások, hiszen akkor a Sony masinája egy igazán bivaly hordozható konzol lenne. Kíváncsian várjuk a továbbiakat!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A fizetős PlayStation Network modell után még egy kicsit maradjunk a Sony berkein belül, ugyanis egyes források ismét előszedték a PSP2 gondolatát, és rendkívül megbízható csatornákra támaszkodva komoly részleteket osztottak meg a nagy világgal. Akárcsak a prémium PSN esetében, most is kellő kétkedés mellett olvassuk az alábbiakat, és tekintsük az egészet pletykának. Lássuk akkor szépen sorban! Az MCV forrásai rögtön úgy tudják, hogy a Sony az idei E3 kiállításon rántja le a leplet a masináról.
shade
15 éve, 8 hónapja és 6 napjaÍgy fog kinézni? Nekem nemtetszik. 😕 De azért komoly, hogy jön. 😄
maniac
15 éve, 8 hónapja és 6 napjaPletyka, ott áll feketén-fehéren.🙂 Tehát sem a leírtak, a kinézet pedig pláne nem biztos. Ez egy rajongó által kreált kép lehet, egy fiktív PSP2-ről…
shade
15 éve, 8 hónapja és 6 napjaHú, akor jó! 😄 Megkönnyebbültem. 😄
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 6 napjaSzerintem sem kell ennyire széttolni a két alsó végét mert ronda és kényelmetlen lesz🙁 De a procis pletyka picsit túlhangzónak tűnik nekem, mert eléggé fogyasztana akkor🙂
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 2 heteSztem biztos szétcsúsztatható lesz kb mint psp go, mert az alap psp-nek az az egyik hibája hogy nagy(nem fér el a zsebedbe, ezt tapasztaltból tudom) ,és nem hiszem hogy ezt úgy orvosolnák hogy a képernyő méretén csökkentenek.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaMég jó h a Vita nem PSP2 néven fut, és nem ilyen rusztikus alakja van xD