A szervezők a folyamatosan változó összetételű felhasználói közösség miatt kisebb módosításokat hajtottak végre a kategóriákon, melyeken belül két új szekció is létrejött „letölthető játékok” és „mobil játékok” címmel. További újítás, hogy a konzol-specifikus műfajokat véglegesen eltörölték és, hogy ezentúl minden egyes csoport legjobb szoftverét az „Ultimate Game Of The Year” díjjal jutalmazzák majd. A végső értékelés során a Golden-Joystick testülete kizárólag azokat a programokat veszi figyelembe, amelyek megjelenési időszaka 2009 május 22. és 2010 május 22. közé esik. A tavalyi éveben, a nagy érdeklődésnek köszönhetően közel 1,2 millió szavazatot adott le a zsűri így az esemény beírta magát a Guinnes rekordok könyvébe is. A szerevezők azon a véleményen vannak, hogy idén még többen vesznek majd aktívan részt a díjátadón, így könnyen elérhetik a leadott voksok tekintetében a 1.5 milliós álomhatárt, megdöntve ezzel saját hivatalos csúcsukat.