A másik termék a nagyjából 1,5 héttel ezelőtt útnak eresztett klasszikusnak, a Bloodnak, a folytatása. A Blood II: The Chosen 1998 végén látott napvilágot, és ez volt a második program, amely a Monolith saját fejlesztésű grafikus motorjára, a Lithtechre épült. Bár sikere nem ért fel az első részhez, azért egy korrekt FPS-ről beszélhetünk a személyében, amelyben fegyverek, szörnyek és a mindenhonnan ömlő vér kapják a főszerepet. Az ára szintén 5,99 dollár, melyért cserébe megkapjuk a kiegészítőjét, a Nightmare Levelst is.
A hétvége természetesen nem marad akció nélkül, ezúttal az Interplay akció-kalandjai kerültek sorra. Ez a besorolás 3 darab szoftvert fed, a legendás MDK-t és folytatását, a BioWare által fejlesztett MDK 2-t, valamint az ambiciózus és kritikailag sikeres, ám mégis gyorsan elfeledett Giants: The Citizen Kabutot. Mindegyiket 30% kedvezménnyel, 4,19 dollárért vehetjük birtokunkba, a szokásos extrákkal felvértezve.
(A kép a Blood II-ből van kiragadva.)
marco
15 éve, 8 hónapja és 3 heteA Blood 2 nagy kedvencem volt, azonban az akkoriban agyonhájpolt MDK nekem nagyon nem jött be.🙁
richie8
12 éve, 5 hónapja és 21 órájaAzt én is nagyon szerettem, még P1-en játszottam vele sokat. Erről a képről viszont a half-life 1 jutott eszembe, a grafika szinte megegyezik 🙂