Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány hónappal ezelőtt még nem gondoltuk volna, sőt, most sem hisszük el teljes mértékben, pedig hivatalos információ, miszerint hat éves fejlesztési időt követően az Alan Wake aranylemezre került, és készen áll arra, hogy a május 14-ére kitűzött megjelenési időpontban a boltok polcaira kerüljön. Hihetetlen, de mégis igaz, a jó hír hozója Matias Myllrinne, aki hivatalos Twitter oldalán osztotta meg a rajongókkal ezt a felemelő információt.
A jó hír mellett a nyúlfarknyi bejegyzés örömmel tudatta velünk, hogy a fejlesztők már pezsgőt bontottak az irodában, az úriember Twitter oldalán több iszákos képet is megtekinthetünk, és bár a PC-s játékosok többsége azt kívánja, hogy fulladjanak meg benne, mégis inkább örüljünk annak, hogy végre elkészültek ezzel a kiváló alkotással. Az örömöt ugyanakkor megkoronázni szándékozik egy friss videó is, amely négy perc hosszú, és néhány ismert, valamint még nem látott jelenettel indítja meg boldogsághormon-termelésünket. Ha arra vagy kíváncsi, egy kicsit lejjebb megtalálhatod, a bearanyozódás örömére érdemes megtekinteni. Most pedig akkor jöhet a PC-s verzió, kedves Remedy?
vopi
15 éve, 9 hónapja és 2 heteCool. De ha ezek után csak EGYETLEN darab bugot is találok benne, akkora petíciót indítok, hogy beleremegnek 😄