Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Shank című videojátékot még a tavalyi esztendő őszén leplezte le a fejlesztő Klei Entertainment. Akkor úgy gondoltuk, hogy az alkotás az akkor éppen nagyon futó platformerek trendjét kívánja meglovagolni, ez a nézetünk pedig azóta sem változott, a különbség csak annyi, hogy a régi iskolát utánozó programoknak nem sikerült akkora szeletet kivájniuk maguknak az ipar tortájából, mint azt elemzők korábban gondolták. Persze ennek ellenére is egy figyelemreméltó darab lesz a Shank, amely egy klasszikus, oldalra scrollozós játékmenettel kívánja elkápráztatni majd a fanatikusokat.
Erről árulkodik az a három – tulajdonképpen egybefüggő – gameplay felvétel is, amelyek frissen futottak be hozzánk a tegnapi napon, és kis csúszással ugyan, de magatok is megtekinthetitek. Az enyhén vadnyugati beütésű alkotás sajnos nem a fejtörőkről és az ügyességi puzzle elemekről szól majd, hanem éppen ellenkezőleg, a vég nélküli akcióról, akárcsak például a legendás Contra-sorozatban átélhettük azt – hogy csak egyetlen egyet említsek a nagyok közül -, méghozzá mindezt vadnyugati körítéssel párosítva. Ha szeretnél közelebbi barátságot kötni a Shankkal, most itt egy alkalom:
marco
15 éve, 9 hónapja és 3 heteAaaaazzzigggeeeeeeeen!!!!😄😄😄
Kicsit a vért keveslem!😛😄
popapa
15 éve, 9 hónapja és 3 heteAz lehet, hogy kissé retrós a buli!? De az tuti, hogy elmebeteg, a fejlezstőknek biztos, hogy elmentek otthonról! DE tetszik, olyan jó kis gőzkieresztős, stresszoldós!😛
richie8
12 éve, 5 hónapja és 13 órájaBrutális 2D-s móka, és kicsit tényleg retro-s fílingje van, ajánlott mindenkinek akinek tetszett a videó 😄
badam10
12 éve, 5 hónapja és 12 órájakönnyed kis verekedős játék,kihívással is megpakolva..
én szerettem,ajánlom én is