Megtudtuk ugyanis, hogy a Shattered Dimensions munkálataiban néhány igazán nívós alak vesz majd részt, így többek között a Marvel egyik ismert és elismert írója, Dan Slott, a Pókember legjobb szinkronhangja, Christopher Daniel, de jelen lesz Meghan Morgan producer, illetőleg Thomas Wilson kreatív igazgató is. Akinek nem mondanak túl sokat a nevek, annak szóljanak azok a további felemelő információk, amelyekből kiderül, hogy az új Pókember alkotásban egy a videojátékok esetében még ismeretlen univerzum kerül adaptálásra, amelyben két eddig szintén nem látott ellenféllel kell megküzdenie Peter Parker barátunknak. Ha minden a tervek szerint halad, akkor most szombaton, avagy április 3-án, a WonderCon keretein belül további érdekességek is kiderülnek róla, avagy megtörténik a nagy leleplezés, várjuk kellő türelemmel és kíváncsisággal, mert eddig jónak ígérkezik a végeredmény!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Valószínűleg mindenkinek az emlékezetében élénken él az a "leleplezés" amelyet a GamePro magazin címlapja ejtett meg számunkra néhány nappal ezelőtt, lévén feltűnt ott egy vadonatúj Pókember játék neve, amely a Spider-Man: Shattered Dimensions címet kapta a keresztségben. Az esetről nem is tudtunk meg többet azóta sem, a hétvége folyamán viszont a Joystiq jóvoltából napvilágra került néhány érdekesség, amelyek biztató információkként is felfoghatók az új Spider-Man alkotással kapcsolatban.
shade
15 éve, 9 hónapja és 3 heteNagyon remélem, hogy végre tudnak egy rendes spiderman részt csinálni. Már kéne egy.
yoyo
15 éve, 9 hónapja és 3 hetetop 3 szuperhős játék (nekem)
1. Batman Arkham Asylum
2. The Punisher (ps2/Xbox)
3. Spider-man 2 (ami ha jól emléxem 2004-es… azóta jött még egy pár, de mind sz@r volt)
Remélem ez a spider-man jobb lesz, mint amik mostanában voltak…