Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A játékvilág jelenlegi mumusa, avagy a francia UbiSoft keményen fellépett a kalózok ellen, másolásvédelmük sikeresnek bizonyult, és bár sok tisztességes játékos is elfordult emiatt a csapattól, tulajdonképpen a kezdeti nehézségek után tökéletesen működik a DRM, különösebb fennakadások nélkül. Mivel ezt a UbiSoft is sikerként éli meg, a védelem valószínűleg maradni fog, ám a cég kicsit röstelli magát a múlt nehézségei miatt, és úgy gondolja, hogy kárpótolni fogja az érintett játékosokat a sérelmekért.
Ennek fényében azok a PC-s gamerek, akiket érintett a DRM probléma – az Assassin’s Creed II, illetve a Silent Hunter 5 kapcsán -, és nem tudtak játszani saját, megvásárolt példányaikkal, köszönhetően a másolást védő technológiának, azt a UbiSoft a jövőben fel fogja keresni a megadott e-mail címén, és valamilyen kiengesztelő aprósággal jutalmazza meg. Ezek között lehet – ez nem hivatalos információ, de forrásaink úgy tudják, hogy – egy teljes játék, illetve valamilyen exkluzív letölthető tartalom, természetesen mind ingyen, kiengesztelésül. Vajon ezért megbocsájtunk majd a UbiSoft-nak? Mi igazából már el is felejtettük, hogy valamikor összeakadt a bajszunk…
shade
15 éve, 9 hónapja és 3 heteNaja, én már így nem is harakszom a DRM-re, hogy működik rendesen. De attól nekem még mindíg szar a net! 😕 Vagy nem is a net, vagy a fenetudja…
kitta
15 éve, 9 hónapja és 3 heteTyíha, vagy esetleg így húsvét közeledtével, kézzel pingált hímestojást kapnak, csokinyuszival 🙂
ez a minimum, hogy engesztelnek…
maniac
15 éve, 9 hónapja és 3 heteTéged az kiengesztelne Kitta?🙂
Amúgy Shade, tényleg nem lehet panaszkodni a DRM-re, kifogástalanul működik, szal gyorsan csinálj valamit a gépeddel, aztán go AC2!😄
kitta
15 éve, 9 hónapja és 3 heteA csokit imádom, de kiengesztelni engem elég nehezen megy 🙂 Ha engem ilyen bosszúság érne, nem hinném hogy egyhamar kiengesztelődnék, játékkal sem 🙂
popapa
15 éve, 9 hónapja és 3 heteAzt a nagy kárpótlásba mennek tönkre majd! Szép gesztus, de minden esetleges hiba után kiengesztelnek majd mindenkit?? Mert lehet, hogy most stabíl a rendszer, de még bizonyára lesznek problémák!? Bár ne így legyen! De akkor mi lesz? A végén minden softver mellé, előre adni fognak egy zacsi drazsét, vagy egy plüssmedvét ubisoftos pólóban, a hibák miatt!?
fabre
15 éve, 9 hónapja és 3 hete😄 na ja !!