Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sok néven emlegették már a Sony mozgásérzékelős irányítóját, ám a tegnapi sajtókonferencián végre kiderült az igazi neve. Örömmel jelenthetjük, hogy a hivatalos név a Move, azaz mozgás, ami tökéletesen reprezentálja a kontroller funkcióját. Peter Dille, az SCEA egyik tagja szerint az irányítópad gyors és precíz, ami miatt rengeteg játékban válhat hasznossá. Verekedős játékokhoz és golfjátékokhoz éppen olyan ideális választás lehet, mint first person shooterekhez. A Move kapcsán már azt is lehet tudni, hogy mely játékok támogatják az eszközt a jövőben.
A bemutató során ugyanis megannyi játékot demóztak a Move segítségével. Az első ilyen a Sports Champions volt, amelyben a Gladiator Duelt láthatták először a közönség tagjai. Itt egy pajzs és egy kard volt a főszerepben, és a dupla Move kontrollerrel rendkívül folyékonyan tudott küzdeni ellenfelével a bemutatót levezénylő ember. A sportjáték mellett a résztvevők láthatták még a Little Big Planet bemutatóját, továbbá az Eyepet is megmutatta, hogy mire is képes a Move. Végül a SOCOM 4 következett, amelyben már a Move Wii Nunchuck-ra emlékeztető kiegészítője is bemutatkozott; az egész játékot végig lehet vinni a mozgásérzékelős kontroller segítségével, amely már most azt bizonyítja, hogy a Move nem csupán a casual réteget célozza meg.
drasko22
15 éve, 10 hónapja és 1 hetekirály… láttam ahogy a pali keni vele a socom4-et, első ránézésre nem kell több idő az elsajátításához mint a sima joy-hoz… de gondolom az ára sajna nem lesz egyenlő a hagyományos controllerel…
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 3 heteaz a nagy kék golyó mi ott a tetején?😄
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 3 heteolyan mint egy távirányító😄
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 3 hetenajó nem fikázom tovább mert a ps-esek kinyírnak😄