Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyre gyakrabban jön elő a téma, mely szerint lassan ideje lenne az új konzolok érkezésének; ezt a témát azonban a játékgépeket fejlesztő vállalatok rendre elhesegetik maguktól, hiszen még a jelen konzolgeneráció sincs száz százalékig kihasználva. A Wii HD is sokszor szóba került már, ám Reggie Fils-Aime ismételten elmondta, hogy egyelőre nincs szükség egy Nintendós HD konzolra. Mivel jelenleg a Nintendo játékgépe rendelkezik a legnagyobb felhasználóbázissal, ezért a játékfejlesztők még mindig ontják magukból a játékokat, bár ezek minősége néha erősen megkérdőjelezhető.
„Amikor egy szoftverfejlesztő csapat odajön hozzánk, hogy egy olyan ötletük van, amihez már nem elegendő a gépeink tudása, akkor elgondolkozunk majd a következő konzolon”- árulta el Fils-Aime. „Egyelőre azonban nem így áll a helyzet, felesleges lenne egy újabb Wii-n dolgozni. Ráadásul a HD nem lenne forradalmian új ötlet, nem hozná el az új élmények varázsát. Ezért még nem nagyon érdekel minket egy HD Wii, inkább egy újabb, innovatívabb technológiát fejlesztenénk ki, olyat, ami forradalmi, és ami illik a Nintendo jelenlegi profiljába.”
marco
15 éve, 10 hónapja és 2 heteNem merek vitatkozni az illetővel. Aki ilyen szemekkel képes nézni, az képes bármire.😛