Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az id Software neve egy olyan fogalom a játékiparban, amely minden elfogultság nélkül is szent és sérthetetlen. Bár mintha tegnap lett volna, hogy egynémely alkotásukat - melyek mára már klasszikusok - saját kis számítógépünkön is betöltsük, mégis éppen a tegnapi napon, vagyis február 1-én töltötte be a csapat 19. életévét, így kicsit megkésve ugyan, de néhány sorban emlékezünk meg róluk. Sokan felteszik a kérdést, hogy mi lett volna, ha John Carmack, John Romero, Tom Hall, és Adrian Carmack akkor, 1991-ben nem áll össze, és nem kezd el gondolkozni néhány forradalmi ötleten.
Nem zárható ki, hogy ma más technológiával fejlesztenék a 3D-t, és másképpen ismernénk az FPS játékokat, lehet nem is is léteznének ilyen formában – merész, de nem kizárható tények ezek -, hiszen ha nem jelenik meg 1992-ben a Wolfenstein 3D, vagy 1993-ban a Doom, de nyugodtan megemlíthetjük az 1996-os Quake-et is, akkor ma rengeteg, akár természetesnek tűnő dolog vagy nem, vagy más formában létezne. A srácok jelenleg is a Rage, illetve a Doom 4 projektjeiken munkálkodnak, előbbivel azért, hogy ismét megreformálják a játékvilágot, utóbbit pedig azért, mert a névnek folytatódnia kell, a Doom – a többi id Software játékkal egyetemben – nem veszhet a feledés homályába. Köszönjük, hogy léteztek, boldog 19. születésnapot id Software!
lac
15 éve, 11 hónapja és 3 heteiddqd, idkfa, idclip… azok a régi szép idők😄 Boldog szülinapot!
marco
15 éve, 11 hónapja és 3 heteHepi börzdéj.🙂 Nagy csapat, nagy múlttal!
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 heteDe imádtam a Wolfensteint gyerekkoromban.🙂
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 3 heteimadom a doom -ot megvan doom1,2,final,3 boldog szulinapot id software
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 napjaNem nagyon emlékszem a régebbi játékaikra, de a Wolfeinstein 3D nagyon megragadt bennem, de arra nem emlékszem hogy végig is vittem volna. Sokáig eljutottam az tuti 😄 A képről jutott eszembe eme szép emlék 😄 Happy bday id software!
tardief88
12 éve, 5 hónapja és 2 napjaAz a játék bennem is mély nyomot hagyott. Bár gyerkőc fejjel nem láttam, hogy kis hitlerkéket kel gyilkolászni.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 napjaAkkor még én is csak a játékélményre mentem, semmit nem értettem hogy mi miért van, és érdekes módon a szüleim sem magyarázták el soha xD Aztán rájöttem.