Természetesen már előrendelhető is az alkotás, méghozzá a Direct2Drive oldalán, ahol 19,95 dollárt kérnek érte, ami egy teljesen új játék esetében két dolgot jelenthet: független fejlesztők kis pénzből összerakott terméke, teli ötletekkel, a másik eshetőség pedig az, hogy a készítők pontosan tudják, hogy nem első kategóriás produktumot hoztak össze, de legalább nem is kérnek érte annyit. A Stargate Resistance-t inkább az utóbbi kategóriába lehet sorolni, és sajnos a frissen kiadott videó is ezt erősíti. Persze 40 másodperc alapján botorság bármilyen következtetést is levonni, de ebben az esetben sajnos nem vagyunk optimisták. Szerencsére a kérdések megválaszolására már csak 10 napot kell várnunk, bízzunk benne, hogy a stúdiók nem lőtték még el az összes puskaporukat.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Stargate Resistance léte önmagában egy megdöbbentő dolog, hiszen a mögötte álló Firesky, Cheyenne Mountain Entertainment kettősnek bőven van még munkája az évekkel korábban bejelentett Stargate Worlds MMORPG-n is. Mindez azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy december elején közöljék a nagyérdeművel, hogy ujjgyakorlatként készítenek egy multiplayerre kihegyezett TPS-t, a címszereplő Stargate Resistance-t. Úgy tűnik, a különösebb mélységek nélküli akciójátékok jobban fekszenek a srácoknak, ugyanis a minap örömmel kiáltották világgá, hogy február 10-én már kapható lesz az "első PC-s Stargate-shooter".
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 3 hetenem rossz ez, én imádom az ilyen tpseket
szita2
15 éve, 11 hónapja és 3 heteNa végre már alig vártam.Éppen itt volt az ideje hogy kiadjanak egy stargate játékot bármilyen legyen is az.
marco
15 éve, 11 hónapja és 3 heteSzívemből szóltál!🙂