Ennek alapján már bizakodásaink is kezdtek háttérbe szorulni, pláne, hogy az illetékeseknek fontosabb volt a Left 4 Dead első, majdan a második része is, amely kiváló alkotás volt ugyan, de mégsem helyettesíthette a Half-Life 2: Episode Three-t. A Game Informer legutóbbi számában pedig újabb rémhíreket olvashattunk. Bár nem hivatalos információ, forrás sincs megnevezve, a ritkán tévedő srácok most mégis úgy gondolják, hogy szerintük idén sem várható egy új Half-Life epizód. Hogy miért hiszik így, azt sajnos nem tudjuk, de abban talán mi is egyetérthetünk velük, hogy ha az E3 rendezvényen nem kerül bejelentésre a projekt, akkor már talán soha. Reménykedésre ad okot, hogy a Valve eddig szinte kivétel nélkül bejelentetlen játékokon dolgozik.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Duke Nukem Forever óta a játékvilág egyik legnagyobb vicceként tartjuk számon - sok más mellett, elég csak Uwe Boll-ra gondolni - a Half-Life 2 harmadik epizódját, amelyre már hosszú-hosszú hónapok, de mondjuk ki bátran, évek óta várunk. Természetesen a Valve továbbra is bizakodó, Gabe Newell például a tavalyi esztendő közepén úgy nyilatkozott, hogy a fejlesztési munkálatai soha nem álltak le a játéknak, bár azt sajnos elfelejtette közölni, hogy valószínűleg két ember dolgozik rajta, szökő-évente egy-két hetet.
shade
16 éve, 1 napja és 19 órájaHát ez hihetetlen! Én ezt már nembírom elviselni.O.o
lac
16 éve, 1 napja és 19 órájaTényleg ideje lenne már kihozni, főleg az Ep2 cliffhanger-es vége után😕
marduk
16 éve, 1 napja és 15 órájaA Half Life az egész Valve alapja.Minden Valves játékban van HL2-es fájl(ok).