Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Még meg sem jelent a Red Steel 2, az Ubisoft máris pesszimistán áll az eladásokhoz. Eredetileg úgy számolta a cég, hogy a Wii-s játékból közel egymilliót adnak majd el, ám egy közleményben tudatták a közönséggel, hogy elvárásaik feleződtek a produktummal kapcsolatban. Jelenleg annak is örülne a vállalat, ha a Red Steel 2 elérné az ötszázezres eladott példányszámot. Ez a helyzet azért állhatott elő, mert az utóbbi időben egyetlen Wii-re megjelent Ubisoft játékból se fogyott annyi, mint amennyire számítani lehetett.
„Az Avatarból elvárásaink alapján 3,5-4 millió példányt kellett volna értékesítenünk, azonban eddig csupán 2,5 millió kelt el a játékból. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a Red Steel 2 esetében megfelezzük az eladásokkal kapcsolatos feltételezéseinket, így az eredeti egymillió helyett csak ötszázezer eladott példánnyal számolunk.” – közölte Yves Guillemot. A játék jelenleg 95-ban van kész, de az Ubisoft nem a megfelelő minőség hiánya miatt változtatta meg elvárásait, hanem a Wii-re megjelenő, nagyobb volumenű játékok rendszeres bukása miatt.
marco
16 éve, 1 napja és 7 órájaA Wii-t nagyon kezdik leírni…
vendeg
16 éve, 1 napja és 5 órájaCsodálod?🙂
vopi
16 éve, 23 órája és 9 perceHát ja. Nők és gyerekek, valamint retardáltak nem nagyon vágynak tartalmas játékokra. Nekik az is elég, ha egy piros pixel ugrál, néha duplájára dagad, meg ráugrik egy zöld pixelre és így ugrálnak tovább.
yoyo
16 éve, 15 órája és 21 percenono, mario a védelmem alatt áll 😉