Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Amerikába 2006 Novemberében érkezett a Playstation 3 és a Playstation Network, az azóta eltelt időszakból pedig tavaly Decemberben volt a legsikeresebb a Sony konzolja és online szolgáltatása. "A PS3 hardware eladásai 90 százalékkal nőttek az elmúlt évhez képest, a szoftverfelhozatal pedig évről évre 60 százalékkal növekszik" - állítja a konzolról Patrick Seybold, a Sony Computer Entertainment America kommunikációs osztályának aligazgatója. Az előző héten a CES keretein belül értesültünk arról, hogy tavaly karácsonykor 3,8 millió Playstation 3-at értékesítettek, amiből 1,7 millió PS3 Amerikában talált gazdára.
Ez azonban még semmi ahhoz képest, amit a Sony a Playstation Network-el kapcsolatban árult el: az online szolgáltatás minden idők legnagyobb növekedését produkálta a konzol történetében, hiszen Decemberben 155 százalékkal növekedett a felhasználók száma a 2008-as adatokhoz képest. A legnépszerűbb PS Networkről letölthető játéknak a Final Fantasy VIII és a PixelJunk Shooter bizonyult. Reméljük, hogy az idei játékfelhozatal tovább erősíti a Sony pozícióját a konzolok világában.
horiahun
16 éve, 5 napja és 11 órájaPS3😄 szeretem😎
vendeg
16 éve, 5 napja és 10 órájaRemélem nem mert egy nagy szar se ér ! natal majd lemossa ! 😄
horiahun
16 éve, 5 napja és 10 órájaLetakarítja h tiszta legyen😄
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 napjaAzért az a 155% nem kis növekedés, sok karácsonyfa alá került PS3 ezek szerint 🙂