Indok nincsen, azonban mindenképpen reményre ad okot az, amit a Capcom illetékesei közöltek a VG247 munkatársaival. A nyilatkozatban ugyanis az állt, hogy még jelenleg nem jelentették be a kipróbálható verziót, így tehát a későbbiekben még előfordulhat, hogy a személyi számítógépes játékosok is megkapják. Merthogy a konzolos fanatikusok már akár ma is beszerezhetik a matériát, Xbox 360 nevű dobozkával rendelkezők legalábbis igen, míg aki PlayStation 3 masinával büszkélkedik, az csak a holnapi nap folyamán.

Ők tehát örülhetnek, a PC-s játékosok pedig kicsit szomorkodhatnak, de egy demó még nem a világvége, maga a teljes játék ugyanis megérkezik az ő platformjukra is, méghozzá január 22-én.