2009 elátkozott év a Microsoft számára Japánban: több bolt is kijelentette, hogy nem vásárol vissza 2007 előtt gyártott gépeket, amivel nyilvánvalóan az Xbox 360 első szériáját támadták, aminek a leginkább szüksége lenne a viszonteladók támogatására is. Volt olyan árusító, aki konkrétan megtagadta a használt Xboxok visszavételét, pedig Japánban az adok-veszek-visszaveszek körforgásnak komoly hagyománya van. Karácsony környékén az áruházak összes konzoljára rá volt téve egy matrica, amelyen ez állt: „Az ideális ajándék karácsonyra!”. Egyedül a Microsoft gépe maradt ki ebből. December utolsó napjaiban több bolt, köztük az igen neves Yodobashi Camera sem adott hosszabbított garanciát az Xbox-hoz, így az embereknek végleg elment a kedvük a nyugati konzoltól. Mit hozhat a jövő? Bill Gates cégének csupán a Natal adhat reményt, hiszen a legtöbb hagyományos játék már PS3-on is megjelenik, ezért egyedül az új mozgásérzékelő keltheti csak fel a japán vásárlók érdeklődését.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A 2008-as év boldogságot hozott a Microsoftnak, hiszen olyan Xbox 360 exkluzív címekkel, mint a Tales of Vesparia, a cég által gyártott konzol komoly áttöréseket ért el Japánban. A szigetországban köztudottan utálják a nyugati gépet, ezért is volt meglepő, hogy bizonyos játékok megjelenésekor a helyzethez képest egekbe szökött az értékesítési bevétel. A tavalyi év azonban leszállóágra kényszerítette a konzolt, s idén csak tovább romolhat a gép japán szereplése. 2010-ben komoly problémákba ütközet az országban a Microsoft, s csak erős marketinggel illetve címekkel érhető el az, hogy szinten tudják tartani az amúgy siralmas teljesítményt.
marco
16 éve, 1 hete és 6 napjaAz első képen lévő banda szerintem a kivégzőosztag előtt áll.🙂
tibit
16 éve, 1 hete és 6 napjaAhhoz képest elég vidámak! 😎 Bár lincselés nélkül szerintem sem hagyták el a környéket! 😉
yoyo
16 éve, 1 hete és 6 napjaPersze hogy vidámak. Kényszerítik rá őket 😄
horiahun
16 éve, 1 hete és 6 napjaHúhh. meglepődtem yoyo, hogy most a teljesítményét is lehordtad, pedig amikor regiztem, akk is volt vmien keveredésünk amiben ezzel vitáztunk, és akk azt mondtad h van még benne erő. Erre szó szerint emlékszem. Am télleg igazuk lehet a japóknak, sztem sem túlságosan zúzós…
horiahun
16 éve, 1 hete és 6 napjaAm durva h kihagyták a boxot mindenből.. Meglepődtem azon is, h itt ennyire nincsen kirakva boltok piacain, és nincs megcetlizve se. Hát a végére sztem a PS3 jobban megéri majd megjelent játékok szempontjából is😄
yoyo
16 éve, 1 hete és 6 napjaHoppá, ez egy félreértés, hiszen nem hordtam le, csak tényeket közöltem a japán helyzetről. Amin vitáztunk, ahhoz én tartom magam a továbbiakban is, Japán csak egy ország a sok közül; a világtöbbi részén még mindíg remekül muzsikál az Xbox. Japán sose volt igazi piac a Microsoftnak, és valószínűleg sose lesz az. A japánok ilyen téren nacionalisták, (sok más téren is) ezért ott mindíg a Nintendo és a PS3 között lesz az igazi harc.
horiahun
16 éve, 1 hete és 6 napjade az első felének a végén siralmasnak nevezted, nem a boxot védem, csak vitatkozós kedvembe vok megint. (sajna neked)
vendeg
16 éve, 1 hete és 6 napjaTalán nem is baj,ha a Microsoft rájön hogy nem mindenütt ők a az istenek.😛😄
yoyo
16 éve, 1 hete és 6 napjaA japán teljesítményt neveztem siralmasnak, nem a globálisat. Semmi gond, én is szeretek vitatkozni, úgyhogy rápacsáltál 😄
vopi
16 éve, 1 hete és 6 napja21 ezer jen egy ps3? 11 ezer a psp? Amellett, hogy ezek nevetséges árak, venne a faxom boxot 24799-ért.
horiahun
16 éve, 1 hete és 6 napjaHát azt nemírtad h csak japánban annyira rossz a teljesítménye…
Am mi legtöbbször csak veszekszünk a PS3 v. box kategóriában… 😎
vendeg
16 éve, 1 hete és 6 napjaNyugi HORI vagy ki vagy 360-nak még ott van a natal a zsebébe azt jövőre előhúza mintaduászt, és még pár évig nagyon simán életképes ! 😄
Jápanok utálják a boxot ( ÉN imádom az enyémet ) de mindegy japánt úgy látszik Microsoft nem fog sikerülni betörni a piacra akárhogy erősködik ! 😖
DE GLOBÁLISAN MÉG ÖT MILKÁVAL VEZET A PS3 ELÖT ! 😄
horiahun
16 éve, 1 hete és 6 napjaA haverom boxa megsült a cod6-tól… Meg az előtt amúgy sem volt 100-as, azt másik fórumra rátévedtem, és ott azt mondták hogy a legtöbb arcade megsül a cod6-tól. Ja és nem mindenkinek van pénze elite-re vagy meik az. Meg sok ismerősömnek volt baja ilyenekkel. Am a sonynak nemcsak olyan kevés terepen kell helyt állnia mint a Microsoftnak, de ő legalább ahol van ott minőségi!
vendeg
16 éve, 1 hete és 5 napjaIgen ez PRoblémás nagyon a Microsoftnál sok a hiba nagyon nekem is kétszer meghalt már a konzol ! 🙁 Egy két barátomnk a 2006-os gépe nem viszi a gta 4-et satöbbi ! 😄 Nekem a COD 6 viszi 360 ARCADE-OM csak a FOrza 3-nál néha akadozik ! 😄 amugy tényleg több a hiba sokkal a microsoftnál de sokkkal jobb játékok vannak boxon mint ps3-on meg oline is jobb ! 😄 ezért vettem boxot !
danixbox360-os
16 éve, 1 hete és 5 napjaHöri egy az nem megsült a boxom hanem olvasási hibái vannak és nem a cod6-tól hanem a cod3 óta baszik beolvasni valamit elsőre sőt a cod 6 amikor először toltam egyből beolvasta😛😛😛
horiahun
16 éve, 1 hete és 5 napjaJah és ahogy írtam a cod6 adta neki a végső csapást/legelőször csak azt mondtad h meghalt, am ha csak nem olvassa be akk hibás. És azt nekem még nem mondtad/nem figyeltem h csak nem olvassa be. Én képes vok ilyen adatokat felhasználni…
marco
16 éve, 1 hete és 5 napjaKi lett már tisztítva a gép?
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 4 hetenemé ha megszünik az xbox 360 akor anyi😕😕😕😕😕😕😕😕 de remélem lesz uj mondták 2012-ben
yoyo
15 éve, 11 hónapja és 4 heteNem szűnik meg, ne aggódj, csak Japánból kezd kihalni, de ez minket nem érint. Ott meg eddig se volt túl sikeres, nem olyan nagy veszteség a Microsoftnak. Jelenleg nagyon is népszerű a világ többi részén, így jóideig jönnek még játékok hozzá (+ a Natal, ami ha sikeres lesz, jóval meghosszabbítja az élettartamát)
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaA japánok már örülnek ha túladhatnak a megrendelt box gépeken. Azért mekkora különbség van a PS3 és a többi konzolok között, látszik a sony térhódítása és a DS ára miatti elterjedése.