Mivel egy VIP bétáról beszélünk, ezért nem csak a mi kezünk lett nagyon megkötve, hanem az illetékesek is úgy érezték, még nem mutatnak meg mindent alkotásukból, így például a teljes kampány és az egyjátékos örömök kimaradtak az életünkből, de a játékmenetbe, valamint a látványba és egyéb apróságokba bepillantást nyerhettünk, a végeredmény pedig meglepően jó. A multiplayer betöltése után jelenleg nem volt lehetőségünk még minden opciót kipróbálni, de két térkép, és 1 vs. 1 összecsapások a rendelkezésünkre álltak, mi pedig derekasan ki is álltunk azokkal az ellenfelekkel, akik meg mertek küzdeni a magyar légióval.
A játék betöltése után máris el fog kapni minket az igazi világháborús hangulat – sajnos hamar el is vész -, hiszen a megszokott térkép bámulása után, most egy kontrol-szobába, rádiók és egyéb, fura hangokat kiadó masinák közé kerülünk. A helyiség közepén egy oltári nagy terepasztal feszül, természetesen alig tudunk körbe nézni, már rá is közelít a kamera az asztalra, ahol valós időben már zajlik is stratégiázás. Bármelyik frakció oldalán is indulunk harcba, lehetőségünk lesz gyárakat építeni, amelyek majd pénzt termelnek nekünk, hiszen a R.U.S.E. eköré épül. Ugyanakkor minden nemzet – előrebocsájtom, nem csak a szokásos országokat küldhetjük majd harcba, amely már egy óriási plusz pont – más és más tulajdonságokkal bír, nem csak egységeikben különböznek.
Építhetünk védelmi állásokat, páncélosokat, gyalogosokat, nehéztüzérséget és repülőgépeket gyártó állomásokat, természetesen mindezt jó pénzért cserébe. A gyárakban lehetőségünk lesz többféle egységet legyártani, de képesek leszünk fejleszteni is őket, így például egy Tigris tankból, néhány dollár ráfordításával készíthetünk Királytigriseket, amelyek sokkal hatékonyabbak lesznek a csatában. A területfoglalásnak semmilyen szerepe nem lesz a játékban, ugyanakkor a kiváló kamerakezelésnek és a terepasztalos megoldásnak hála nagyon jól átlátjuk majd a csatamezőt. Nem csak madártváltaból, hanem többféle szögből, ilyen és olyan távolságokból is kémlelhetjük majd a valós idejű asztalt, amely nagyban segíti a játék minden egyes pontját.
Az alkotás azonban nem csak egyedi megvalósításával, hanem játékmenetével is szeretné elkápráztatni a fanatikusokat, hiszen néhány olyan megvalósítást építettek bele az illetékesek, amelyek valóban arra ösztökélik az embert, hogy igazi stratégaként gondolkozzon, és minden egyes lépését komolyan átgondolja. Csatát ugyanis nem csak az nyerhet aki támad, sőt, éppen ellenkezőleg, egy komoly védelmi vonal kialakítása mellett is megnyerhetjük az ütközetet, a R.U.S.E ugyanis pontokat számlál, akinek több van, az nyer. A pontok azonban a kilőtt egységek és épületek után járnak majd, tehát ha rohamra indulok öt Stuka géppel, de az ellenfél légelhárító lövegei leszednek néhány gépemet, nekem pedig csak sebezni sikerül az ellenfél valamelyik objektumát, ő kapja a pontokat, és ha nem támad meg az időre zajló csata végéig, akkor ő nyert, annak ellenére is, hogy csak védekezett.
Az érdekes megvalósítás mellett azonban az úgynevezett R.U.S.E. pontok is roppant fordulatossá tehetik a játék menetét. Minden egyes pont – ami bizonyos időközönként jár – egy-egy extra képességet képes feloldani, így például növelhetjük egységeink sebességét, fanatizmusát, de elrendelhetünk rádiócsendet is, és a többi. Nagyon frappáns lett ugyanakkor a program kezelőfelülete, érezni, hogy az egész a tapipados megoldásra lett kiélezve, hiszen alapesetben szinte semmit nem látunk a képernyőn, csak a terepet, egyetlen gombnyomásra azonban megjelenik az ízlésesen felépített menüsor, ahol kedvünkre válogathatunk az egységek és objektumok közül. Pazar megoldás lett, ez nem is vitás!
Ha azonban nem rendelkezünk a méregdrága érintőképrenyővel, akkor se essünk kétségbe, hiszen bár mérföldekkel jobb lesz úgy az alkotás, egérrel is nagyon élvezetesnek ígérkezik, hiszen nem csak ezzel, néhány játékmenetbeli újdonsággal is szeretnének élni a UbiSoft emberei. Mindemellett akadtak a bétában olyan elemek, amelyek még láthatóan kidolgozatlanok voltak, így például a csaták után kapható pontrendszer, amelynek hála szinteket lépünk, és bekerülünk a legjobbak közé, de a program ugyanakkor még azt is számon tartja, hogy mi a kedvenc nemzetünk, és egységünk, illetve természetesen a nyert és a vesztett csaták számát is memorizálja, hogy dicsekedhessünk, vagy éppen ellenkezőleg, örökre elrejtsük szekrényünk mélyére pipánkat és a stratégiákhoz szükséges kellékeinket.
Mivel béta teszt volt, egyértelműen nem illik negatívumokról beszélni, sőt, ami elhangzott, azokat se tekintsük véglegesnek, hiszen azért még bőven változhatnak a dolgok a késztermékig. Hibák persze akadtak, ami nem tetszett, és szerintem nem fog már változni, az egyértelműen a realizmus hiánya, hiszen bár jó az összkép, jó a stratégia, a tankok mégis úgy mozognak, mintha valami idióta rajzfilmből másoltak volna ide őket. Hangsúlyozom, ezek mind-mind egyelőre olyan dolgok, amelyek megváltozhatnak a végleges verzióra, de azért készüljünk fel arra, hogy a túlzott realizmus nem lesz erőssége a programnak, ez már most bátran kijelenthető.
A hangok és a kinézet is még sokat változhat az előttünk álló néhány hónap alatt, azonban ahhoz kétség sem férhet, hogy már most nagyon szép az elénk táruló látvány. Még az egységekre ráközelítve is részletes a megvalósítás, sőt, egy ma már átlagosnak tekinthető játékgépen is akadások nélkül futott a program, csak néhány komolyabb beakadás volt, de az nem a gép, hanem a program számlájára írható. Volt azonban, ami már most hiányzott az alkotásból a realizmus mellett, és úgy gondolom, ez sem fog javulni a végleges változat boltokba kerüléséig, de ha mégis, az nagyon jó lenne. Számomra ugyanis nem volt túl hangulatos a R.U.S.E., a menü egyenesen visszataszítóan futurisztikus, és a játéktér is kicsit idegen, bár ez nem kizárt, hogy a sok újdonság varázsának a hatása volt.
Így a végére nem is maradt más hátra, csak kicsit összefoglalni, hogy egy kizárólag többjátékos módra kiélezett béta teszt után mi a véleményünk a játékról. Nos, annyi szent, hogy az RTS stílus a jövő esztendőben változáson esik át, hála ennek a játéknak. Forradalmi reformálások lesznek, nagyon jó ötletek, sok olyan is, amelyekről még nem beszélhettünk nektek a fentiekben, azonban az előzetes bizalmat már most érdemes megszavazni neki. Aki úgy gondolja, hogy csak érintőképernyőn lesz élvezetes a játék, az nagyot téved, a szokásos billentyűzet és egér kombinációjával is nagyon jó élményt nyújt a program, azonban reméljük, hogy a kampány módban egy nagyon erős sztori, változatos küldetések, és hangulat vár majd ránk, mert ha ez mind meglesz, akkor a R.U.S.E. már év elején pályázni fog a 2010-es esztendő stratégiája címre. Várjuk ki a végét, mert nagy dolgok vannak itt készülőben!