Sajnos nagyon sokat nem tudunk a játékról, hiszen a bejelentés pillanatában csak ennyit osztottak meg velünk a mögöttesek, illetve még azt is, hogy PC-n, Xbox 360, valamint PlayStation 3 konzolokon jelenik meg, egyelőre egy ismeretlen időpontban. Szerencsére azonban nem kell sokat várni az első információkra, hiszen ha a VGA kiállításon nem rántják le róla a leplet, akkor a januári GameInformer magazinból már biztosan értesülni fogunk róla, legalábbis friss információink szerint mindenképpen.
A GameInformer munkatársai ugyanis napvilágra hozták januári címlapjukat, rajta a Dead Space 2-vel, aminek hála az első artwork-öt is megtekinthetjük a programról. Sajnos ennyi látnivaló alapján semmi újdonságot nem állapíthatunk meg a folytatásról, de Isaac él, szép az új ruhája, csúnyább az új ellenfele, és jobb erőben van, mint valaha, ez már biztos. Ha kíváncsi vagy az első Dead Space 2 artwork-re, íme, pillants lejjebb: